DVSC logó

2010. február 19., 19:23

Válogatottakkal erősíthet a Loki

A DVSC csapatánál az edzőváltás miatt nem állt meg az élet, javában zajlanak ugyanis a jövő évi keret kialakítása érdekében folytatott tárgyalások. A hajdúságiak nem titkolják, elsősorban a magyar válogatottban már megfordult játékosokkal szeretnének erősíteni. Információink szerint a jelenleg Podgoricán játszó Szamoránsky Piroska, a Viborgból esetleg hazatérő Kovacsicz Mónika, illetve a korábban debreceni Sopronyi Anett szerepel a kiszemeltek között.

"A kézi.hu-n összességében az van, amit nyilatkoztam, de a kérdésben - nem általam - felsorolt 3 játékos számomra több mint meglepetés." - Gellén András

Gellén András, a DVSC női kézilabdacsapatának többségi tulajdonosa szerint várható némi jövés-menés a Lokinál, és ebben szerepe lehet az edzőváltásnak is (Bakó Botond munkáját az addig utánpótlás-igazgatóként dolgozó, de a csapat edzőjeként korábban két EHF-kupát is nyert Köstner Vilmos vette át).

– Eddig is úgy gondoltuk, hogy ha lehetőségünk van rá, akkor megerősítjük a hiányposztokat – mondta honlapunknak Gellén. – Persze mindez attól is függ, hogy a lejáró szerződésű játékosaink közül ki az, aki továbbra is nálunk játszik majd. Voltak, akik kijelentették, nem hosszabbítanak, ha Bakó Botond marad az edző, de ki tudja, talán lesznek olyanok is, akik az ő távozása miatt nem akarnak maradni. Azt mindenkinek elmondtam, hogy a DVSC nem egy rabszolgatartó uralkodó, aki tehát nem érzi itt jól magát, azt nem tartjuk vissza. Az eddigi tárgyalások alapján úgy látom, túl nagy mozgásra azért nem kell számítani, 2-3 poszton várható változás.

– Kik lehetnek az érkezők? Továbbra is inkább magyar játékosokra támaszkodnának? Szamoránsky, Kovacsicz és Sopronyi nevét hallani a Debrecen kapcsán.

– Jelenleg egy külföldi játékosunk van, Ivana Lovrics, akit fokozatosan beépítettünk a csapatba. Az ő szerződése is lejár, de nem akarunk csak azért lemondani róla, mert légiós – elképzelhető tehát, hogy meghosszabbítja a szerződését. Az újak magyar válogatott játékosok lehetnek, a kiszemeltek között van, aki itthon játszik, de olyan is, aki jelenleg légiósként keresi a kenyerét, ennél többet nem mondanék. A válogatottság egyfajta minőséget feltételez, ugyanakkor van némi hátulütője is a dolognak: a nemzeti együttes edzőtáborai, összetartásai vagy tornái alatt már eddig is alaposan megcsappant a létszám a csapatunknál.

– Egy edzőváltás mindig felkavarja az állóvizet, vitákat, nézeteltéréseket szülhet akár a csapaton belül is. Debrecenben megnyugodtak már a kedélyek?

– Egy kis utózöngéje van a váltásnak, de Köstner Vili elmondta, hogy nagyon csipkedték magukat a játékosok az első edzéseken. Más stílusú edző, mint Bakó Botond, de a legfontosabb, hogy nyugodt légkörben és persze eredményesen dolgozzanak a lányok.

kezi.hu

Forrás: kezi.hu

Szólj hozzá elsőként!

Jelentkezz be a hozzászóláshoz!
(Vagy regisztrálj!)



Közösség

Sajtószemle

január 16., 14:05

A tízmillió forintos BL-jegy

Megosztotta a szurkolókat, s két és fél év alatt a mennyből majdnem a pokolba jutott. Gellén Andrást szerepvállalásakor Messiásként fogadták a DVSC női kézilabdacsapat élén, vezetésével a Loki régi fényében csillogva bajnoki és Magyar Kupa ezüstéremmel gazdagodott. Tovább...

január 12., 21:33

Teher alatt nő a Pálma, a Loki új bombázója

Siska Pálma, a kecses, szép mozgású átlövő is kezdőjátékossá avanzsált, miután rutinosabb társai olajra léptek a nagy pénzhiányban. A tökéletes alkatú kézilabdázót mindenről faggattuk, amiről csak lehetett. Cívishír-interjú. Tovább...

2011. december 22., 20:03

Debrecen városa a női kézilabda mellé áll

A Debreceni Sportcentrum Kft. megveszi Gellén András többségi tulajdonos üzletrészét a DVSC-Fórum női kézilabdacsapatot működtető gazdasági társaságban – jelentette be Kósa Lajos, a cívisváros polgármestere csütörtökön. Tovább...

2011. december 22., 19:59

Januárban dől el a Loki sorsa

A debreceni önkormányzat január 22-én sorra kerülő képviselőtestületi ülésén születik végleges döntés a város nőikézilabda-csapatának ügyében. Tovább...

2011. november 10., 18:46

„Megérkezett” a nehézbombázó; Léránt igazi bemutatkozása

Vereség és vereség között óriási különbség lehet, például az FTC elleni Loki-zakót (32–27) az teszi elviselhetővé, hogy a debreceni gárda igazi csapatként küzdött, illetve Léránt Vivien megmutatta, mit is tud valójában. A Hypo NÖ csapatától érkezett átlövő igazából eddig csak kereste önmagát a DVSC-ben, ám a Népligetben nagyobbnál nagyobb átlövésgólokkal örvendeztette meg a drukkereket – s végül tucatnyi gólig jutott. Tovább...

Góltotó | 16 tipp
Még nem tippeltél! (16 játékos már igen!)
Bm. Mar Sagunto – DVSC-Fórum

Részletek »