2009. szeptember 18., 20:55
Hatalmas iramú, gólzáporos meccsen győztük le a Fradit a zsúfolt Hódos Imre Sportcsarnokban.
A Loki jól védekezett az első percekben, Triffa Ági pedig halmozta a bravúrokat, így hamar elhúzott Bakó Botond csapata, sőt a félidő derekára hétgólosra nőtt a hazai előny. Egy kisebb hullámvölgyet kihasználva kapaszkodott a lelkesen küzdő Fradi, s akár szoros is lehetett volna a félidei eredmény, hiszen a 30. perc elején, 16-12-nél a vendégek lőhettek büntetőt.
A hetes kimarad, s előbb Mörtel Renáta bombája, majd a dudaszó előtti másodpercben Ivana Lovric fineszes lövése akadt be, így nyugodtabban piheghettünk a szünetben.
A folytatásban hamar megfelezte hátrányát az FTC, ám Csáki Viki vezérletével a mieink is elővezettek egy 3-0-s rohamot, s ettől kezdve már csak a különbség volt kérdéses. Igazi őszinte kézilabdát produkált a két csapat, benne volt a meccsben egy kiütéses hazai siker lehetősége is, de lehetett volna szorosabb is a vége. A lényeg a magabiztosan begyűjtött két pont, és a boldogan ünneplő szurkolótábor, hiszen jogosan szólt a Szép volt lányok!
Debrecen, 2000 néző. V: Nagy F., Túróczy
A mérkőzés osztályzata: 4
DVSC: TRIFFA – CSÁKI 8, BULATH 4, BOGNÁR B. 5 (2), Szabó V. 1, BOGDANOVICS 5, Juhász G.1. CSERE: Kiss É (kapus), MÖRTEL 6 (2), LOVRIC 4, Borbás 2, Hornyák D. 2, Kazai, Slakta 1.
FTC: Gridnyeva – Berta 1, Szamoránsky A. 2, Balogh B. 3, Emberovics 3, SZUCSÁNSZKI 8 (3), Kenyeres 2 (1). CSERE: Szidorova (kapus), TRUFÁN 8, DAJKA 4, Szádvári 2, Németh Cs.
Az eredmény alakulása. 9. p.: 4-2. 18. p.: 12-6. 23. p.: 15-8. 33. p.: 18-15. 39. p.: 24-17. 51. p.: 32-25. 57. p.: 36-30.
Kiállítások: 8, ill. 4 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 9/4
Bakó Botond: – Remek hangulatú meccsen sikerült nyernünk. A játék dinamikájában, gyorsaságában sikerült jobban teljesítenünk. Ez az az irány, amit követni szeretnénk a jövőben.
Elek Gábor: – Nem kell lehajtott fejjel hazamennünk Debrecenből, hiszen csapatom jól küzdött. A játék képe alapján akár szorosabb is lehetett volna a végeredmény.
BA
február 2., 20:22
Két góllal nyert a Veszprém, de akár fordított is lehetett volna a végeredmény. Rajtunk is múlt, de nem csak rajtunk… Tovább...
január 28., 19:37
Hatalmas csatában kapott ki 28-27-re a DVSC-Fórum Békéscsabán, a fiatal Loki az utolsó másodpercig harcban volt a pontszerzésért. Nem sikerült, de ez volt az a meccs, amelyen a vesztes lehet büszkébb. Tovább...
január 25., 20:23
Egy pillanatig sem volt kétséges a továbbjutás, a DVSC-Fórum tíz góllal nyert a a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a jó erőkből álló Mohács otthonában. Tovább...
január 20., 19:55
Ötgólos hátrányból felállva nyerte meg újabb hazai meccsét a DVSC-Fórum. A csapat ismét csodálatosan harcolt, a közönség pedig belehajszolta a sikerbe a lányokat. Tovább...
január 14., 19:25
Jól kezdett Dunaújvárosban a fiatal debreceni csapat, ám az első félidő derekán átvették a vezetést a hazaiak és végül magabiztosan nyertek 42-32-re. Tovább...