DVSC logó

2010. augusztus 4., 19:41

Szélről vert Hypo

A harmadik felkészülési mérkőzésen is jól szórakozott a debreceni közönség, hiszen a DVSC-Korvex helyenként látványos játékkal győzte le az osztrák Hypo NÖ együttesét.

Hatszázan gyűltek össze a lelátókon, s bizony az első percek rohanása és szép góljai láttán senki sem bánta meg, hogy a fülledt melegben eljött a Hódosba. A kilencedik percben 8-5-re vezetett a Loki, aztán jött egy visszafogottabb periódus, kevesebb volt a gól, de maradt a debreceni előny. A balszélső Kazai Anita remekelt az első félidőben, s Triffa Ági is jól védett, de az egész csapat odatette magát.

Szünet után Csáki Viki percei következtek, jobbszélsőnk szinte az őrültbe kergette a Hypo norvég válogatott kapusát, Terese Pedersent. Kiss Éva is sokszor találkozott a labdával, s Bogdanovics Anna is nagyon elkapta a fonalat, így bár a második játékrész elején egyenlítettek a vendégek, a végén magabiztosan nyert a DVSC-Korvex. Folytatás csütörtökön délelőtt fél tizenegykor, amikor újra találkoznak a csapatok.

DVSC-KORVEX-HYPO NÖ (osztrák) 30-24 (14-12)

Debrecen, 600 néző. V: Sebők, Szikszai

DVSC: Triffa – Csáki 6, Borbás, Bulath 3, Szabó V., Bogdanovics 5, Kazai 6. csere: Kiss É. 8kapus), Bognár B. 3 (3), Hornyák D. 3, Ljubov, Sopronyi 1, Karalyos 1, Slakta 1, Dakos.

A HYPO NÖ gólszerzői: Nascimento 8, Piedade 5, Riesenhuber 3, Rotis 3, Cararo 2, Rein 1, Kaiser 1, Magler 1

BA

Szólj hozzá elsőként!

Jelentkezz be a hozzászóláshoz!
(Vagy regisztrálj!)



Közösség

Tudósítás

február 2., 20:22

Majdnem sikerült…

Két góllal nyert a Veszprém, de akár fordított is lehetett volna a végeredmény. Rajtunk is múlt, de nem csak rajtunk… Tovább...

január 28., 19:37

Büszkék lehetünk a vesztesekre!

Hatalmas csatában kapott ki 28-27-re a DVSC-Fórum Békéscsabán, a fiatal Loki az utolsó másodpercig harcban volt a pontszerzésért. Nem sikerült, de ez volt az a meccs, amelyen a vesztes lehet büszkébb. Tovább...

január 25., 20:23

Magabiztos győzelem Mohácson

Egy pillanatig sem volt kétséges a továbbjutás, a DVSC-Fórum tíz góllal nyert a a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a jó erőkből álló Mohács otthonában. Tovább...

január 20., 19:55

Csak együtt sikerülhetett!

Ötgólos hátrányból felállva nyerte meg újabb hazai meccsét a DVSC-Fórum. A csapat ismét csodálatosan harcolt, a közönség pedig belehajszolta a sikerbe a lányokat. Tovább...

január 14., 19:25

Csak az elején volt okunk örömre

Jól kezdett Dunaújvárosban a fiatal debreceni csapat, ám az első félidő derekán átvették a vezetést a hazaiak és végül magabiztosan nyertek 42-32-re. Tovább...

Góltotó | 19 tipp
Még nem tippeltél! (19 játékos már igen!)
Bm. Mar Sagunto – DVSC-Fórum

Részletek »