DVSC logó

2010. február 7., 12:46

Portré: Varsányi Nóra

Folytatjuk riportsorozatunkat, amit klubunk ifjúsági játékosaival kezdtünk pár hete. Ezúttal 18 éves jobbszélsőnk, Varsányi Nóri van soron, akivel nádudvari otthonában beszélgetünk.

– Hol és mikor kezdtél kézilabdázni?

– Debrecenben születtem, de nádudvariak vagyunk. Itt jártam általános iskolában, és 9 éves koromban az iskolai csapatban kezdtem kézilabdázni Győrvári Viktor keze alatt. 11 éves koromban lettem igazolt játékos a helyi NB2-es csapat ifjúsági alakulatában, 14 évesen kerültem a felnőttekhez. 16 évesen lettem a Derecske játékosa, ott egy évet húztam le, miként a nyíradonyiaknál is. Ebben a két évben NB1 ifjúsági gólkirálynő lettem, s a második évben már a felnőtteknél is bemutatkoztam az első osztályban, s 15 gólt is szereztem.

– Miként kerültél a DVSC-hez?

– 2009 nyarán hívott a klub, s Köstner Vili bá is arra ösztönzött, hogy itt folytassam pályafutásomat.

– Elképzelésed szerint alakult az elmúlt fél éved?

– Tavaly serdülőben, ifiben és a felnőtteknél is játszottam, de tudtam, hogy most itt a Lokinál csak az ifiben kapok szerepet. Kellett egy kis idő, amíg összeszoktam társaimmal, de most már 100 dobott gól fölött járok a házi góllövőlistán – Dakos Noémival együtt. Hetente kétszer járok a felnőttek edzésére is, a felnőtteknél néhány edzőmeccsen szerepet is kaptam.

– Milyen a hangulat a csapaton belül, találtál-e itt is barátnőket?

– Az ifiben nagyon jó a közösség, de a felnőtt csapat is befogadott. Utóbbiban a fiatalokkal van baráti viszonyom.

– Mik a terveid a kézilabdában?

– Mindegyik korosztályos válogatottban szerepeltem, s azt szeretném, hogy stabil NB1-es játékos legyek 2-3 éven belül, majd felnőtt válogatott is szeretnék lenni. Nagyon sokáig szeretnék kézilabdázni, ebből szeretnék megélni, de mellette tanulni is akarok!

– Utóbbiban mik a céljaid?

– Idén érettségizek Szoboszlón, aztán a Debreceni Közgazdasági Egyetemen szeretném folytatni tanulmányaimat. Nagyon fontos számomra a tanulás is.

– Szerelem?

– 1 éve van barátom, aki szintén sportoló. Ő úszik.

– Hobbi, szórakozás?

– Az időm nagy részét kitölti a kézilabda, de szeretek bulizni a barátaimmal, moziba járni. Vígjátékokat szeretek. Zenében mindenevő vagyok.

– Szoktad olvasni a LOKI-honlapot?

– Minden nap megnézem, a fórumot is elolvasom. Mi fiatalok nagyon örülünk, ha képek is szerepelnek rólunk!

– Hova várod csapatainkat a bajnokság végén?

– Ifiben minimum harmadikok szeretnénk lenni, a felnőtteket a 2. helyre várom. Ez a realitás idén.

– Sok sikert a DVSC-ben, hosszú sérülésmentes pályafutást kívánunk, valamint sok boldogságot a magánéletben!

Szólj hozzá elsőként!

Jelentkezz be a hozzászóláshoz!
(Vagy regisztrálj!)



Közösség

Interjú

január 20., 16:26

Makray Balázs: Mindenkire számítunk!

Január 13. óta hivatalosan is Makray Balázs a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője. A csapattal kapcsolatos első benyomásairól faggattuk őt. Tovább...

január 18., 21:10

Makai Veronika lett december hónap játékosa

A DVSC-FÓRUM honlapján szavaztak a szurkolók az elmúlt év decemberének legjobb teljesítményt nyújtó játékosára. A legtöbb szavazatot Makai Veronika, a csapat fiatal kapusa kapta, akire hirtelen nagy teher szakadt. Élt a bizalommal. Tovább...

2011. december 6., 05:58

Tény: a hétméteres az, amit a bíró megad…

Nyugodtan kijelenthetjük, a DVSC női kézilabdacsapata volt ettől már kellemesebb helyzetben is. Elvándorló játékosok sora, égető anyagi gondok, amelyek erkölcsileg is mételyezik a gárdát. Mondják, a múlt, a név kötelez. Hogyan látja a jövőt Gellén András? Tovább...

2011. november 15., 21:34

„Tépjétek szét őket!?”

Léránt Vivien fantasztikusan jól játszott a Fradi ellen. Védekezett, tucatnyi gólt lőtt, harcolt, küzdött. Megmutatta nekünk igazi énjét, azt, hogy mit is tud ő valójában, s milyen lehetőségek is rejlenek játékában. Nagyon szerény, őszinte játékos. Az elmúlt hónapban ő mutatta a legjobb játékot, ezért a hónap játékosaként is köszönthetjük. Tovább...

2011. október 31., 22:03

Kiri: az igazi szurkolókkal nem nehéz kijönni

Király Annamária hazatért. A LOKI csapatában indult karrierje, majd néhány évi távollét következett. Haza szeretett volna jönni, s teljesült óhaja. Jó reflexű, a ziccereket kiválóan fogó kapus. Értelmes, a családot szerető, a hagyományokat ápoló, igazi közösségi ember. Reméljük, új csapatunk felépítésében meghatározó szerepet tud vállalni. Tovább...

Góltotó | 16 tipp
16 játékos már tippelt! Te se maradj le!
Bm. Mar Sagunto – DVSC-Fórum

Részletek »