2011. május 15., 22:54
A Debrecenben zajló hatcsapatos serdülő országos bajnoki döntőben a DVSC női kézilabdacsapata a második helyet szerezte meg azok után, hogy tönkreverte a Ferencvárost.
A Loki végig uralta a találkozót, és már az első félidőben eldönthette volna, azonban Marincsákék ekkor még pontatlanok voltak. A félidőt így is magabiztos, 15-10-es vezetéssel zárta a Debrecen. A második félidőben örömünnepet láthatott a Monostorpályi úti edzőcsarnokot zsúfolásig megtöltő hazai publikum. A megállíthatatlan Marincsák Nikolett vezérletével 14 gólos győzelmet aratott a DVSC, és a torna második helyén végzett.
A mérkőzés sajnálatos eseménye volt Bardi Fruzsina súlyosnak tűnő bokasérülése, a kiváló játékost mentő szállította a kórházba. Gyógyulást kívánunk neki.
– A mai mérkőzésen látványosan, közönségszórakoztatóan játszottunk és mindent megmutattunk a kézilabda szépségéből – értékelte a találkozót a Cívishírnek Boros Ferenc edző. – Összességében elégedett vagyok a második hellyel, hiszen az évad során 46 mérkőzéséből 45 alkalommal győzelemmel hagytuk el a pályát. Sajnos a szombati, Győr elleni találkozón csapatom fáradtan, fásultan játszott, hiszen előző nap két nehéz mérkőzést tudtunk le és különösen a Pénzügyőr elleni találkozó rengeteget kivett játékosaimból. Kifogástalan körülmények között megrendezett tornán vagyunk túl, azt gondolom, hogy példát mutattunk a vendéglátás terén. Külön öröm számomra, hogy rengetegen látogattak ki a három nap során, sőt a DVSC keménymagja is megtisztelte csapatom mérkőzéseit, azt gondolom, hogy nem okoztunk nekik csalódást. A torna méltó lezárása volt a magyar himnusz eléneklése. – zárta mondandóját a kiváló pedagógus és edző.
Debrecen, 200 néző
vezette: Nagy, Gellért
Gólok: Marincsák 12, Butt 7, Árnyas 3, Hárshegyi 3, Erdei 2, Kaltenecker 2, Pál 2, Gavallér 1
Legjobb kapus: Szemerei Zsófia (Győr)
Legtechnikásabb játékos: Marincsák Nikolett (DVSC-KORVEX)
Gólkirálynő: Dancsó Dalma (Orosháza) 40 góllal
A torna all star csapata: Szemerei (Győr) - Mód (Mohács), Kruj (FTC), Buzsáki (Pénzügyőr), Dancsó (Orosháza), Kurucz (Győr) Marincsák.
A DVSC-KORVEX ezüstérmes csapata: Makai Veronika, Nagykovácsi Bettina, Márton Bettina (kapusok), Pál dorina, Butt Tímea, Jónás Éva, Gavallér Fanni, Bardi Fruzsina, Handari Júlia, Marincsák Nikolett, Erdei anett, Kaltenecker Anett, Árnyas Petra, Hárshegyi Nóra. Ezdői stáb: Boros Ferenc (vezetőedző), Nagy Józsefné, Tóth Vivien.
Forrás: http://www.civishir.hu/
Félre értés ne essék a LÁNYOKNAK és EDZŐJÜKNEK gratulálok.
Gratulálok!
( A kisbetűs neveket javítsátok ki )
május 17., 14:24
Szombaton és vasárnap Erima Gyermekbajnokság döntőjét rendezik Debrecenben a 2001-es korosztályban. A fináléban érdekelt debreceni és fehérvári kislányok azonban már pénteken pályára lépnek. Tovább...
2011. május 15., 22:54
A Debrecenben zajló hatcsapatos serdülő országos bajnoki döntőben a DVSC női kézilabdacsapata a második helyet szerezte meg azok után, hogy tönkreverte a Ferencvárost. Tovább...
2010. december 20., 22:24
A DVSC-KORVEX női kézilabdacsapatának utánpótláscsapatai ma este jó hangulatú évzáró vacsorán értékelték a 2010/2011-es bajnokság őszi szezonját. A fiatal kézilabdások az évbúcsúztatót megelőzően megtekintették a LOKI új, impozáns kézilabdacsarnokát, amely a debreceni női kézilabda-akadémia jövőjét döntően fogja meghatározni. Tovább...
2010. augusztus 30., 22:16
A DVSC serdülő csapata hat hét kemény felkészülés után a Nagyhegyes ellen lépett pályára a megyei felnőtt bajnokság első fordulójában. A felkészülés alatt keményen dolgoztak a lányok, de megérte, ugyanis szombat délután 24:18 arányban nyertek. Tovább...
2010. augusztus 24., 15:06
A DVSC-Korvex utánpótláscsapatai is készülnek a 2010/11-es szezonra. Sorozatunkban a fiatalok életét próbáljuk meg nyomon követni, másodikként az NB I-es serdülő bajnokságban szereplő együttesről olvashatnak. Tovább...