2010. május 15., 13:03
Makacsul ragaszkodik rendhagyó elképzeléseihez Gellén András, a DVSC-Korvex nőikézilabda-csapatának többségi tulajdonosa, akit boldoggá tesz, hogy teljesítette ígéretét, és kiírhatja a bejárat fölé: 100 százalék magyar. A szurkolóból sportvezetővé avanzsált üzletember a mezeken rovásírással is szerepelteti a játékosok nevét, blogjában olykor szurkapiszkát nyom a bajnok ETO orra alá. Interjú.
– Hogyan értékeli a mögöttünk álló szezont? Melyek voltak a célkitűzések, ezekből mi valósult meg?
– Úgy indultunk neki a szezonnak, hogy megszerezzük a második helyet a bajnokságban, ez sikerült is. A Magyar Kupában a négy közé akartunk kerülni, erre már decemberben a nyolc között kiestünk a Dunaújváros ellen, nemzetközi színtéren pedig nem is tűztünk ki célt, csak haladtunk előre, amíg lehetett.
– Februárban a csapat edzőt váltott, egyik nyilatkozatában azt mondta azért, mert Bakó Botond szerint túlzott elvárás lett volna a második hely.
– Ez így történt, s bár egy fórumon Botond beszólt nekem, hogy ez nem igaz, vissza kellene keresnem a korábbi nyilatkozatait, akkor bebizonyíthatnám. Az biztos, hogy a Fradi elleni idegenbeli mérkőzésen, amelyet előnyről vesztettünk el, majd a podgoricai kupamérkőzésen elszenvedett vereség után nyilatkozott hasonlót. Érlelődött bennem az edzőváltás, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar Vili bácsihoz kell nyúlnom. Úgy terveztem, Köstner Vilmos gatyába rázza az utánpótlást, s 2-3 év múlva, amikor már egy-két tanítványát is felviheti a nagycsapathoz, megkapja az irányítást. Előbb jött el ez az idő, szerencsére Vili bácsi megcsinálta, amit elvállalt. A lányok beálltak a sorba, azok is, akik Botond-hívők voltak.
– A hírek szerint szurkolóból lett sportvezető. Hogyan jött a lehetőség?
– Már korábban is a támogatók között voltam, de jóval kisebb összeggel szálltam be, mint amennyit most költök a klubra. A futballcsapatnál Szima Gábor ért el sikereket, ezt irigyelte meg Pocsai Attila, aki a nőikézilabda-együttes felemelkedését szerette volna megvalósítani. Három év alatt akart bajnoki dobogóst és BL-résztvevőt faragni a csapatból, de nem jött össze neki. Pedig jó volt a keret, megvolt a pénz. Aztán szép lassan megunta, kivonult, bár a tulajdonrészét megtartotta. Tavaly márciusban csőd közeli helyzetbe került a klub, 210 milliós kötelezettségvállalás mellett csak 140 milliós bevétel volt várható. Felrémlett, hogy a hónapok óta fizetést sem kapó csapat szétszéled. Ekkor kerestek meg, vegyek tulajdonrészt. Enyém lett Pocsai 51,3 százaléka, így lettem többségi tulajdonos. Sokan azzal vádolnak itt-ott, hogy játékgépes vagyok, de ez hazugság, ez nem férne meg a konzervatív beállítottságommal. Biztos lenne olyan rossz helyzetben lévő klub, amely jó pénzért még pornócsatornát is reklámozna, én úgy vagyok ezzel, ami erkölcsileg felvállalhatatlan, nekem nem kell.
– Az elmúlt bő egy év után hogy látja, megérte belevágni a feladatba?
– Anyagilag nem. A kézilabda nem az a sport, ahol meg lehet gazdagodni. Ha arra gondolok, hogy a sportszeretetem kiélhetném úgy, hogy bejárom a világot, minden nagy eseményre elmegyek, és elköltök rengeteg pénzt, akkor mégiscsak jobb, ha ezt az összeget a saját csapatomba fektetem. Mert ami nem az enyém, az idegen.
– Tavaly lett a csapat többségi tulajdonosa, akkor azt nyilatkozta, és ezt többször meg is erősítette, hogy hét évet vállal, azaz 2016. június 30-ig marad. Miért éppen ennyit?
– Mindig is hétéves ciklusokból állt az életem, akár tetszett, akár nem. Most is ennyi időt vállaltam, azért, hogy maradandót alkossak. Nem szeretem a langyos szart.
– Márciusban azt írta a blogján, hogy néhány tulajdonosnak 3-4 százalékos részesedése van, de mivel nem áldoznak a csapata, névérték felett 11%-os áron tett nekik ajánlatot, ám nem reagáltak erre az üzletre. Azóta sem?
– Nem, de éppen hétfőn lesz a következő közgyűlés, s a négy résztulajdonos közül páran jelezték, hajlandóak egyeztetni velem. Igaz, volt már korábban is, hogy igent mondtak a tranzakcióra, aztán végül visszaléptek tőle.
– A magyar sportvezetők között üde színfolt a nyers véleménynyilvánítása. Március 28-án például azt írta, "2016. június 30-ig semmilyen más nem magyar játékos szerződését nem írom alá, ha ez még az eredményesség rovására is megy!... Nem lesz már az olyan messze, hogy kiírhatjuk a bejáratunk fölé: 100% MAGYAR!"
– Alapvetően mindig is így dolgoztam, nekem a sumákolás nem a műfajom, az őszinteség a járható út. Sokszor tűnt már úgy, rosszul jövök ki egy ügyletből, de végül mégis én lettem a nyertes. A 100 százalék magyart egyébként már ki is írhatjuk, hiszen egyetlen légiósunk, Ivana Lovric most jelentette be, nem hosszabbítja meg szerződését, abbahagyja a kézilabdát. Amúgy a magánvéleményem miatt hátrányt még nem szenvedtünk.
"Sok pozitív visszajelzést kaptam a szurkolóktól, amiért a mezekre felkerült Nagymagyarország jelképe. De még mielőtt bárki egyfajta politikai üzenetet vélne ebben felfedezni, azt meg kell cáfolnom. Egyszerűen arról van szó, hogy ez a vállalkozásunknak az emblémája is, feltüntetve rajta az elnevezésünket. Egyébként pedig ha nem is verem nagydobra, de büszke vagyok a magyarságomra, s úgy gondolom, ezt azért nem kell szégyellnem. A mezen ezért került fel a játékosok neve rovásírással is kisebb méretben" – nyilatkozta Gellén a Sport&Media portálnak.
A klub honlapján pedig hozzátette: "Szeretném elérni az iskolai rovásírásos oktatást – és erre alapítványt is teszek a közeljövőben –, addig is minden eszközt megragadok arra, hogy minél többen érdeklődéssel forduljanak az ősi magyar írásjelek tanulmányozása és tanulása felé."
– Miért gondolja, hogy 2010-ben száz százalékban magyaroknak kell alkotni egy kézicsapatot?
– Mert mindig is a szívem csücske lesz az utánpótlás-nevelés. Tavaly még csak 8. volt az ifjúsági csapatunk, idén egyedül a Győr tudta megelőzni. Ha előbb jött volna Vili bácsi, előrébb járnánk. Nézze meg a Győrt! Mit ér a fantasztikus utánpótlásbázis, ha saját maguk zárják el az utat a tehetségek elől a légiósok szerződtetésével? Nekem mindig is az 1987-es debreceni bajnokcsapat lesz az etalon, abban sem volt légiós. Igaz, akkor még politikai okokból nem is volt divat a külföldi játékos szerződtetése. Bakó Botond is azt mondta, így nem lehet a legjobbak között maradni. Én azért is megmutatom, hogy lehetséges. A mostani csapatunkban Lovric volt az egyetlen külföldi, elégedettek is voltunk vele, de neki is komoly problémát okozott, hogy egyedüli légiósként volt a csapatban. De az elmúlt öt évből mondjon egy külföldit, aki meghatározó lett volna a csapatban? Én már a két évvel ezelőttiek nevére sem emlékszem.
– Nem tartják emiatt idegengyűlölőnek?
– Ez nem idegengyűlölet. Nézze meg, nyáron tönkrement a horvát Podravka Koprivnica. Kiket küldtek el először? A légiósokat, köztük Herr Orsolyát és Bulath Anitát. Akkor a horvátok is rasszisták?
– Akkor akár azt is lehet mondani, azáltal, hogy ön a többségi tulajdonos, nincs eredménykényszerben, így megteheti mindezt.
– Csak olyan eredménykényszer van, hogy amit kitűzök a csapat elé, azt meg kell valósítani. Mondtam a csapatnak egész szezonban, meglesz az ezüstérem, a lányok hitték is, meg nem is. Aztán amikor a Vácon túljutottunk, s bekerültünk a döntőbe, akkor a csapat leeresztett, mert elérte célját. Ha nem ilyen a rájátszás, ha például körmérkőzés dönt, lehet, jobban teljesítünk.
– A döntő első mérkőzésén nagyon kikapott csapata Győrben, ön pedig ezt írta blogján: "A halandók létszámát pótolták a szellemi síkon jelen lévők, s úgy tűnt, hogy a fekete-boszik most itt tartottak délidőben találkozót. Olyan elviselhetetlen volt a csarnok energetikája, hogy alig kaptunk levegőt!" Mire gondolt?
– Áhh, ez csak szurkapiszka. Egyszer a győri szurkolók felháborodtak, amikor győri bosziról írtam, úgy értették, Görbiczre gondoltam. Hát, ha így gondolják, lehet, van is benne valami boszorkányos...
– A jövő évről egyelőre azt tudni, hogy Köstner Vilmos marad az edző, s jön jobbátlövőbe Sopronyi Anett. Milyen játékosmozgás várható még?
– Gyakorlatilag kész a csapat, csak Lovric helyére kell szerződtetnünk valakit. Pedig az okosok azt mondták, olyan hülye vagyok, hogy szétszéled a csapat miattam. Most pedig lám, senki sem akar elmenni. Valószínűleg futunk egy kört Szűcs Gabinál, aki a Valceában kevés lehetőséghez jut, de a romániai keresetének csak a töredékét tudjuk adni. Bár volt arra példa, hogy játékos külföldről az ottani keresetének harmadért tért vissza. A gazdasági válság legalább arra jó volt, hogy a játékosok kénytelenek voltak visszavenni őrült igényeikből. Jövőre 200 milliós lesz kb. a költségvetésünk, ez attól is függ, hogy a szövetség engedi-e indulni második csapatunkat a másodosztályban, főleg, ha lesz ott kipurcanó klub.
– Milyen tervekkel vág neki a jövő évnek? Mikor jön el az idő, amikor azt mondja a csapatnak, most az aranyérem a cél?
– Azt sohasem fogom mondani, ilyen célt nem tűzök ki. Jövőre a BL-selejtezőből be szeretnénk jutni a csoportkörbe, s ott legalább a harmadik helyet elérni, hogy kiesőként a KEK-ben még folytathassuk. Abban pedig biztos vagyok, hogy jövőre a Győr nem nyer százszázalékos teljesítménnyel bajnokságot, egyszer biztosan meg fogjuk verni. Sőt, a rájátszás nekünk kedvez. Ha tízszer játszanánk zsinórban a Győrrel, talán kétszer-háromszor nyerhetnénk. Ha ez a két siker egy playoff-meccsen jön össze, akár bajnokok is lehetünk.
origo.hu
Forrás: http://www.origo.hu/sport/kezilabda/20100513-interju-gellen-andras-sportvezetovel-a-dvsc-noikezicsapatanak-tulajdonosaval.html
Tegnap, 13:06
Vérprofi vezetőt nevezett ki az önkormányzat a női kézisek élére. Makray Balázs nem tudja, hogy ki a Kiskunhalas balátlövője, de tudja, hogyan kell csapatot menedzselni. Tovább...
január 16., 14:05
Megosztotta a szurkolókat, s két és fél év alatt a mennyből majdnem a pokolba jutott. Gellén Andrást szerepvállalásakor Messiásként fogadták a DVSC női kézilabdacsapat élén, vezetésével a Loki régi fényében csillogva bajnoki és Magyar Kupa ezüstéremmel gazdagodott. Tovább...
január 12., 21:33
Siska Pálma, a kecses, szép mozgású átlövő is kezdőjátékossá avanzsált, miután rutinosabb társai olajra léptek a nagy pénzhiányban. A tökéletes alkatú kézilabdázót mindenről faggattuk, amiről csak lehetett. Cívishír-interjú. Tovább...
2011. december 22., 20:03
A Debreceni Sportcentrum Kft. megveszi Gellén András többségi tulajdonos üzletrészét a DVSC-Fórum női kézilabdacsapatot működtető gazdasági társaságban – jelentette be Kósa Lajos, a cívisváros polgármestere csütörtökön. Tovább...
2011. december 22., 19:59
A debreceni önkormányzat január 22-én sorra kerülő képviselőtestületi ülésén születik végleges döntés a város nőikézilabda-csapatának ügyében. Tovább...