2011. november 7., 18:15
Gellén Andrást nem igazán lepte meg Hornyák Dóra távozási szándéka, s mivel (a szavaival élve) nem rabszolgák, hanem játékosok alkotják a Lokit, így elengedte a válogatottnál is számításba vett kézilabdázót. Annak ellenére, hogy nem úgy alakulnak a dolgok a DVSC-Fórum háza táján, mint ahogy a többségi tulajdonos korábban eltervezte, hisz abban, hogy egyszer beteljesülnek az álmai.
Tudott örülni a kettős győzelemmel kivívott KEK-továbbjutásnak, vagy csak Hornyák Dóra távozása foglalkoztatta vasárnap este?
Gellén András: Természetesen tudtam örülni, ha nem is olyan mértékben, mint mondjuk a Vejen elleni tavalyi meccs után. Hornyák Dóri távozása a szurkolókat most döbbentette meg, de én az előzményekből már készültem rá. Dóri előző menedzsere folyamatosan bombázott minket, hogy a 2013. június 30-án lejáró szerződését közös megegyezéssel írjuk át egy évvel hamarabbi dátumra, s akkor nem megy el a játékos. Arra az volt a válaszom, hogy ilyet nem írok alá. A menedzserváltás után az azonnali távozás volt a kérés – alternatíva nélkül.
A játékos mivel indokolta a döntését?
Gellén András: – Dodó azt mondta, hogy Köstner Vilmossal egy percet sem akar tovább együtt dolgozni. Túl sokat láttam győztes meccs után sírni, nem örömében – erre mit mondhattam? A csapattársaival való rossz kapcsolat volt a második indok. A pénz lett volna a harmadik, de erről nem beszéltünk.
A klubvezetés miért engedte el ilyen könnyű szívvel a gárda egyik legjobb játékosát?
Gellén András: – Mivel van a szerződésében egy pont – ami kiküszöböli, hogy ne legyen egy játékos sem röghöz kötött, rabszolga – így nem maradt más választásom: még a vasárnapi meccs alatt, két Loki-gól között aláírtam a közös megegyezésről szóló szerződésbontást.
Nyílt titok a kézilabdás társadalomban, hogy vannak olyan csapatok, akik nemcsak pár havi, hanem akár évekkel ezelőtti járandóságokkal is tartoznak kézilabdázók felé, ám ezek a játékosok mégsem tudnak vagy akarnak eligazolni. A DVSC-nél miben más a helyzet?
Gellén András: – Annyival másabb, hogy mi nemcsak a magunk, hanem a játékosok érdekeit is néztük: most nehezebb helyzetben visszaüt a nagyvonalúságunk. Máshol két év alatt sem tudtak szabadulni játékosok hasonló esetben.
Várható újabb játékos(ok) távozása?
Gellén András: – Szeretném, ha már senki sem menne el.
Korábban azt nyilatkozta, hogy októberre realizálódik az anyagi helyzet a Lokinál. Ezek szerint mégsem sikerült rendbe rakni a költségvetést?
Gellén András: – Csúszásban vagyunk, de rendeződni fog a helyzet! Persze nem mindenki türelmes.
Amikor többségi tulajdonosként a Loki élére került, a szurkolók szinte egy emberként támogatták, ám az utóbbi időkben egyre több éles kritika éri a klub hivatalos honlapjának fórumán. Hogyan éli meg ezeket a negatív véleményeket?
Gellén András: – Kaptam eddig is negatív kritikákat. Azt tudom mondani, hogy mindenki annyival szólhat bele a dolgok menetébe, amennyivel hozzájárul a költségvetéshez. Három és fél millió forintba került a hétvégi páros KEK-meccs, ebből lejön a 400 ezres jegybevétel. Ez hűen tükrözi az általános arányokat. Lehet otthon verni a klaviatúrát, ha még ezer forintot is sajnálnak a csajok meccsére. Szinte csak debreceniekkel indultunk neki a szezonnak, de a szurkolókat nem érdekelték a sajátjaik. Az is igaz, hogy pont a debreceniek kezdtek elszállingózni.
A szerepvállalásakor kitűzött cél, azaz a bajnoki aranyérem megszerzése egyre távolabb kerül, sőt a játékosállomány is csak gyengül. Elgondolkozott a hogyan továbbról? Folytatja a megkezdett munkát?
Gellén András: – Természetesen folytatom. Az idei évre az 5-8. hely megszerzése a realitás. Jó lenne nemzetközi indulást jelentő pozícióban végezni, de lehet a Magyar Kupában könnyebb lesz: a kiírás szerint a Győrt elkerüljük a döntőig, s a négybe jutással valószínűleg meglenne a kvalifikáció. Mivel a legtöbb játékos 1-1 évre ír alá, a következő tavaszon is élénk lesz a játékospiac, s a lehetőségeinkhez mérten fogunk erősíteni. Aranyat minden évben osztanak, remélem, azt is megérem, hogy egyszer az én nyakamba akasztják!
Boros Norbert
Forrás: haon.hu
Szia sanko, én nem haragszom rád, csak hirtelen ez jutott eszembe azok után, hogy olyan fiatal, saját nevelésű játékosok hagynak el minket,mint Dodó,s ez még akkor is meglepett, ha hallottam előzményeket már Veszprémben is. S ezek alapján attól tartok, még nincs vége. Nos, ezek után gondoltam, hogy ez most talán másodlagos kérdés, de feltehetően elszámolta a cikkíró a nézőszámot - ez bocsánatos bűn, én is felfelé kerekítenék, mert az kifelé szebben hangzik - , Bandi bá pedig tényeket kap. Egyébként meg nem gondolom, hogy nekünk vitázni kellene, mert helyenként eltérő aspektusból ítéljük meg a helyzetet. Visszahívtalak a sörre. :)
Mindenek ellenére én egyre inkább magaménak érzem a csapatot, és büszke vagyok rá, hogy helyi kötődésű csajok játszanak.
Lehet, hogy én láttam rosszul, de a vasárnapi meccsen nem láttam semmi olyan jelet, hogy ne lenne meg a csapategység. A csajok űzték, hajtották egymást, ahogy kell. Az tény, hogy Vilibá megmondja, hogy ha valami nem tetszik neki, és ezt az érzékenyebb lelkű lányok nem feltétlenül tudják kezelni. Ennek ellenére Vilibá szakmai felkészültségét kiemelkedőnek tartom, és örülök, hogy velünk van.
Bármi is lesz, Hajrá Loki!
Csak az írjon a fórumra aki jót akar írni.
handball! Mivel Bandi bácsi minden hozzászólásában megemlíti (tehát neki fontos), gondoltam megkérdezem. De látom múltkori "vitánk" még nem ülepedett le benned, így köszönöm nagyon hasznos és informatív hozzászólásodat.
Egyszerű, nem voltak annyian, mint amit írtak.
Mostanában alig-alig van probléma a csapatnál,így én azt gondolom, ennek kiderítése a legfontosabbak feladatok egyike. Jelzem, én nem surrantam be a hátsó bejárón, tehát nem lehetek a nyolcszázak egyike. Oka: ilyen-olyan problémák miatt egyiken sem voltam jelen.
Valaki magyarázza el nekem, ha a honlap szerint a két meccsen 1200 néző volt, akkor hogy lehet 400ezer a jegybevétel? Ennyi biztonsági ember mellett, hogy tud 800 "szurkoló" ingyen bemenni?
Kitartás Bandi bácsi!
február 16., 15:07
Hónapok óta az ifiből és az NB I B-ből érkező tehetségek tartják életben a Lokit, nem is akárhogyan! A százszázalék fölött teljesítő tinik titkait Köstner Vilmos vezetőedzővel kutattuk. Cívishír-interjú. Tovább...
február 7., 13:06
Vérprofi vezetőt nevezett ki az önkormányzat a női kézisek élére. Makray Balázs nem tudja, hogy ki a Kiskunhalas balátlövője, de tudja, hogyan kell csapatot menedzselni. Tovább...
január 16., 14:05
Megosztotta a szurkolókat, s két és fél év alatt a mennyből majdnem a pokolba jutott. Gellén Andrást szerepvállalásakor Messiásként fogadták a DVSC női kézilabdacsapat élén, vezetésével a Loki régi fényében csillogva bajnoki és Magyar Kupa ezüstéremmel gazdagodott. Tovább...
január 12., 21:33
Siska Pálma, a kecses, szép mozgású átlövő is kezdőjátékossá avanzsált, miután rutinosabb társai olajra léptek a nagy pénzhiányban. A tökéletes alkatú kézilabdázót mindenről faggattuk, amiről csak lehetett. Cívishír-interjú. Tovább...
2011. december 22., 20:03
A Debreceni Sportcentrum Kft. megveszi Gellén András többségi tulajdonos üzletrészét a DVSC-Fórum női kézilabdacsapatot működtető gazdasági társaságban – jelentette be Kósa Lajos, a cívisváros polgármestere csütörtökön. Tovább...