2010. január 28., 11:40
Az elmúlt 18 évben nem sok babér termett a vendégcsapatoknak a Fradi otthonában, 1992 óta a Loki is mindössze egyszer tudott nyerni a zöld-fehérek vendégeként.
Csapatunk jelenlegi keretéből ketten voltak ott ezen a meccsen, Bogdanovic Anna hét góllal vette ki a részét a sikerből, míg Csáki Viki nem talált be a hazaiak hálójába.
A legutóbbi szezonban, vagyis a 2008/09-es bajnokságban kétszer játszottunk a Kőbányai úton. November 15-én, az alapszakaszban 33-30-ra, majd április 18-án, a rájátszásban 30-25-re kaptunk ki.
A jelenleg is zajló pontvadászat negyedik fordulójában a Hódos Imre Sportcsarnokban találkozott legutóbb tétmérkőzésen a két csapat, s akkor gólzáporos összecsapáson nyertünk 39-33-re. A tavaly szeptemberi meccsen a nyolcgólos Csáki Viki volt legeredményesebb, míg Bogdanovic Anna, Bognár Barbi, Ivana Lovric és Mörtel Renáta egyaránt öt-öt gólt szerzett.
A Fradi a 2009/10-es szezonban már háromszor kapott ki hazai környezetben: a Győr, a Békéscsaba és a Vác is nyerni tudott a Kőbányai úton, s reményeink szerint szombaton a DVC-Korvex is beáll ebbe a sorba.
Az eredménytől függetlenül biztos, hogy a sportág történetében fontos mérföldkő lesz a szombaton 12.50-kor kezdődő rangadó, hiszen országos kereskedelmi csatorna korábban soha nem közvetített élőben női kézilabda bajnoki meccset, most az RTL Klubon, a Fradi-Loki meccs jelenti a premiert.
Mi azonban nem ezért szeretnénk sokáig emlékezni a mérkőzésre!
BA
február 1., 19:54
"Egy csapat vagyunk. Ha egy küzd, mind küzdünk. Ha egy győz, mindenki győz, nem?". Olyan ez a mostani LOKI, mint Carter edző tanítványai voltak. Soha ne változzatok meg! Igaz történet. Tovább...
február 1., 19:31
Csütörtökön 18 órakor újabb hatalmas élmény vár a DVSC ifjú csapatát támogató szurkolókra. Ezúttal a Veszprém lesz az ellenfél, a reményeink szerint zsúfolásig telt Hódosban. Tovább...
január 29., 22:22
A DVSC-FÓRUM női kézilabdacsapata csütörtökön este a Veszprém csapatát fogadja. A mérkőzés esélyese a válogatottak sorát felvonultató vendégcsapat, ám a LOKI szenzációs szurkolótábora előtt sokan megremegtek már.... Tovább...
január 27., 12:27
Szombaton este hatkor Békéscsabán lép pályára a DVSC-Fórum. A hazai csapat az esélyesebb, ám ez teherrel is jár. Tovább...
január 24., 09:50
Szerdán 18 órakor Mohácson lép pályára a DVSC-Fórum együttese, a tét a legjobb nyolc közé jutás a Magyar Kupában. Tovább...