2010. szeptember 14., 00:41
Sikerrel zárta a bajnoki szezon első hetét a DVSC ificsapata, a lányok azonban négy győzelem után sem elégedettek. Ez még csak a kezdet volt, most a következő és talán legfontosabb ellenfélre, a Győr csapatára koncentrálnak.
Másnap levezetésként a város sportágválasztó rendezvényén vett részt a csapat. Klubunkat, a DVSC-Korvexet képviseltük, és vártuk a kézilabda iránt érdeklődőket, akik szép számmal érkeztek is, így népszerűsítettük a sportágat.
Persze a jókedv itt sem maradt el, Csapesz biztatására kipróbáltuk a tai-chi-t, amit nevetés nélkül nem tudtunk végigcsinálni. De fő a jókedv! :) Tehetségünket a floorballban, biciklizésben és baseballban is kamatoztattuk, Bálint Rékát el is csábították volna baseballjátékosnak egy-két dobása után. :)

Rövid pihenő után készültünk a következő mérkőzésre, amire Békéscsabán került sor. Szintén sikeres meccset tudhatunk magunk mögött, mely szám szerint 31-23-as eredménnyel zárult. Az öröm és gratuláció ellenére edzőinktől megkaptuk a kritikát is. Védekezésünk hagyott kivetnivalót maga után, és a taktikai elemeken is van mit javítanunk. Persze azért a felnőtt meccs után jókedvűen utaztunk haza.
Pihenésre nem jutott időnk, mivel szombatra már a Siófok csapatát vártuk. Csütörtökön és pénteken is teljes kerettel készültünk a felnőttcsapatban lévő ifijátékosokkal együtt. Vili bá segítette Csapesz munkáját, és egy mindenki számára hasznos, kritikus, de ugyanakkor építő jellegű beszédet tartott. Ezt taktikai edzés követte, ezzel zártuk a meccsre való felkészülést.

Másnap, átbeszélve az eddigieket, nekivágtunk a mérkőzésnek. Szerencsére az irányítás végig a mi kezünkben volt, ennek köszönhetően magabiztosan, tízgólos különbséggel, 43-33-ra diadalmaskodtunk. Ismét voltak hibák a játékunkban, de emlékezetes pillanatok is, mint például Fábián Nóri vagy Borza Andi bombagólja, és egy-egy szépen megjátszott labda vagy jó védekezés.
Vasárnap sem pihent a csapat, mivel az NB2-es bajnokságban is szerepelünk, és itt is sikeresen helyt kell állnunk. Első mérkőzésünket Füzesabony csapata ellen játszottuk, itt sem ütköztünk akadályba. Gólzáporos mérkőzés volt fölényes győzelemmel. Mindenki hozzátette tudása legjavát, és lehetőséget kapott az is, aki eddig csak kevesebbet játszhatott.
Elégedettek nem vagyunk, próbálunk javítani hibáinkon, hiszen kedden a bajnokság egyik legnehezebb meccse vár ránk Győrben. Három sikeres meccsel a hátunk mögött zártuk a hetet, reméljük ez így is marad és nem okozunk csalódást a továbbiakban senkinek!
Vágó Marietta
2010. október 18., 10:55
Láng Emese értékeli az ificsapat utóbbi két mérkőzésén nyújtott teljesítményt. Tovább...
2010. szeptember 14., 00:41
Sikerrel zárta a bajnoki szezon első hetét a DVSC ificsapata, a lányok azonban négy győzelem után sem elégedettek. Ez még csak a kezdet volt, most a következő és talán legfontosabb ellenfélre, a Győr csapatára koncentrálnak. Tovább...
2010. szeptember 1., 18:32
A Püspökladány visszalépése lehetőséget adott arra, hogy a fiatalok egy osztállyal feljebb játsszanak a felnőtt mezőnyben. Tovább...
2010. április 8., 19:25
Értékes győzelemmel kezdte a rájátszást a DVSC-Korvex csapata, Köstner Vilmos tanítványai a Fradi otthonában győztek 33-25-re. Tovább...
2010. február 3., 17:48
Az első félidőben is nagy volt a különbség a két csapat között, ám igazán szünet után száguldott a Loki-ifi. Tovább...