DVSC logó

2010. augusztus 5., 12:32

Másodszorra döntetlen a Hypo ellen

Csütörtök délelőtt ismét találkozott a DVSC-Korvex és a Hypo, s a két edző ezúttal többet kísérletezett, a csapatok olyan játékosokat is kipróbáltak, akik szerdán kevesebb lehetőséghez jutottak.

A kísérleti jellegnek megfelelően sűrűn variálták a sorokat a szakvezetők, s a kavalkádból az első játékrész nagy részében a Hypo jött ki jobban, rendre két-három góllal vezettek a vendégek. A félidő végére aztán sikerült ledolgozni a hátrányt, így döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok.

A szünet után a jobbára balszélsőt játszó Borbás Rita találatával vezetett először a Loki, s az előny tovább nőtt, 25-23-ról kezdhettük meg a hajrát, amely az osztrákoknak sikerült jobban, Nascimento az utolsó pillanatban egyenlített, így 28-28-lett a vége.

„Ma egy jobb Hypo és egy fáradtabb DVSC késhegyre menő csatáját láthatták a nézők – értékelt a meccs után Köstner Vilmos. – Sokkal nehezebb meccs volt szakmailag, mint a szerdai, de ennek jobban örültem, mert minden gólért meg kellett küzdeni. Ötgólos hátrányból sikerült az egész második félidőt végigvezetni, az utolsó másodpercig. Sajnos a tegnap kiválóan játszó szélsőink és belső embereink is tompábban, fáradtabban mozogtak, illetve elmaradtak a gyorsindulásból elért gólok is, de összességében küzdőképességünk tetszett, viszont a hibáink kijavítása még sok munkát jelent.”

DVSC-KORVEX-HYPO NÖ (osztrák) 28-28 (16-16)

DVSC: Kiss É. – Slakta 3, Borbás 1, Hornyák D. 1, Bulath 3, Bogdanovics, Kazai 1. Csere: Triffa, Pácz (kapusok), Sopronyi 4, Szabó V. 5, Bognár B. 6 (4), Csáki 3, Karalyos, Dakos, Ljubov 1, Varsányi.

A HYPO NÖ gólszerzői: Nascimento 10 (4), Rotis 8, Cararo 5, Piedade, Léránt 2-2 Riesenhuber 1.

BA

Szólj hozzá elsőként!

Jelentkezz be a hozzászóláshoz!
(Vagy regisztrálj!)



Közösség

Tudósítás

február 2., 20:22

Majdnem sikerült…

Két góllal nyert a Veszprém, de akár fordított is lehetett volna a végeredmény. Rajtunk is múlt, de nem csak rajtunk… Tovább...

január 28., 19:37

Büszkék lehetünk a vesztesekre!

Hatalmas csatában kapott ki 28-27-re a DVSC-Fórum Békéscsabán, a fiatal Loki az utolsó másodpercig harcban volt a pontszerzésért. Nem sikerült, de ez volt az a meccs, amelyen a vesztes lehet büszkébb. Tovább...

január 25., 20:23

Magabiztos győzelem Mohácson

Egy pillanatig sem volt kétséges a továbbjutás, a DVSC-Fórum tíz góllal nyert a a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a jó erőkből álló Mohács otthonában. Tovább...

január 20., 19:55

Csak együtt sikerülhetett!

Ötgólos hátrányból felállva nyerte meg újabb hazai meccsét a DVSC-Fórum. A csapat ismét csodálatosan harcolt, a közönség pedig belehajszolta a sikerbe a lányokat. Tovább...

január 14., 19:25

Csak az elején volt okunk örömre

Jól kezdett Dunaújvárosban a fiatal debreceni csapat, ám az első félidő derekán átvették a vezetést a hazaiak és végül magabiztosan nyertek 42-32-re. Tovább...

Góltotó | 19 tipp
Tippelj és nyerj!
Bm. Mar Sagunto – DVSC-Fórum

Részletek »