DVSC logó

február 22., 12:12

Kudor Kitti: meghálálni a sok jót!

Kudor Kitti alig 16 évesen, a DVSC játékosaként mutatkozott be a felnőtt első osztályban, ám tiniként nem tudott megragadni a Lokiban. Derecske (Nyíradony), Hódmezővásárhely és Békéscsaba érintésével tért vissza az elmúlt nyáron, immáron rutinos játékosként, ám arra álmában sem gondolt, hogy néhány hónapon belül ő lesz a csapat egyik legidősebb játékosa.

– Huszonnégy évesen nagy öreg lettél a csapatban.

– Igen, s ez még egy kicsit furcsa is számomra. Amikor véget ért a távozási hullám, azt vettem észre, hogy csak Karnik Merci idősebb nálam a keretben. Ja, és ő is csak 25 lesz idén. Aztán Kiri visszatérésével kicsit javult a helyzet, harmadik lettem a kor szerinti rangsorban.

– Azért feltételezésem szerint nincsenek generációs ellentétek a csapaton belül.

– Szó sincs ilyesmiről. Nagyon jól érezzük magunkat együtt, a pályán és a pályán kívül egyaránt. Nincsenek klikkek, s aki ott van a meccseinken, az tudja, hogy egymásért is harcolunk. De edzések után is szervezünk közös programokat, többször voltunk együtt moziban, ma pedig pizzázást szerveztünk.

– Mi a legjobb közös program?

– Ez egyértelmű: győztes meccs után lemenni a szurkolók klubjába, hogy együtt ünnepeljünk!

– Kevés sportolónak adatik meg, hogy ilyen közönség előtt játszhasson.

– Pontosan tudjuk, hogy milyen kivételezett helyzetben vagyunk, s igyekszünk is meghálálni azt a sok jót, amit a szurkolóinktól kapunk. Fantasztikus a Loki B-közép biztatása, de az is jólesik, amikor a bérletes oldal tapsol nekünk. Fiatal, többségében debreceni kötődésű játékosokból áll a csapat, talán ezért is kedvelnek minket ennyire. S elfogadják a vereséget is, ha látják, hogy úgy jövünk le a pályáról, hogy mindent megtettünk!

Kudor Kitti

– A következő bő két hétben meglehetősen nehéz menet előtt álltok.

– Nagyon sok meccsünk lesz rövid időn belül, ráadásul nem is akármilyen csapatok ellen. De egyelőre a Fradi elleni pénteki mérkőzésre koncentrálunk, hiszen ez akkor is rangadó, ha éppen nagy a különbség a tabellán a csapatok között. Nem mi vagyunk az esélyesek, de szeretnénk minél hamarabb megszerezni azt a két pontot, amely után kicsit megnyugodhatnánk.

– Éppen a csapat fiatalsága miatt eddig kevesen léptek pályára ilyen rangadón. Érezni már az öltözőben a Fradi-meccs előtti feszültséget?

– Mindenkiben benne van az egészséges izgalom, hiszen fantasztikus hangulatú csata előtt állunk. Fel kell nőni a feladathoz, harcolni egymásért és a szurkolóinkért, aztán majd meglátjuk, mi sül ki belőle.

– Ilyenkor meg kell nyugtatni a legfiatalabbakat?

– Érdekes, de annak ellenére, hogy a csapat egy része váratlanul került a mély vízbe, többnyire megvan a lányokban az az egészséges vagányság, ami fontos. Persze sokat számít ilyenkor egy biztató szó a rutinosabb játékosoktól, de enélkül is meghalunk egymásért a pályán. A Fradi ellen is harcolunk, s ha mindent megtettünk, vereség esetén sem lesz okunk keseregni, felkészülünk a számunkra legfontosabb fehérvári mérkőzésre.

– Számolgattok az öltözőben?

– Felesleges, hiszen az utóbbi időszakban közvetlen riválisaink minden mérkőzésén a nekünk kedvezőtlen eredmény született. Az biztos, hogy legalább két pontot még kell szereznünk az alapszakaszban, s ezt meg is szerezzük!

BA

6 hozzászólás

Jelentkezz be a hozzászóláshoz!
(Vagy regisztrálj!)



Mindenkinek ilyen korrektül kellene nyilatkozni. Ebben benne van az ellenfelek tisztelete, és benne van az egészséges önbizalom. Az önteltség a legnagyobb ellenségünk.

zsuzsa7211 február 23., 22:00

Az én szememben már most is nagy játékos. Nagyon jó meglátásai vannak a pályán, ami magas játékintelligenciát mutat. Jól dobja a ziccereket is, nagyszerűen motiválja a lányokat. Igazi vezéregyéniség. Nagyon örülnék, ha még egy évtizedig Loki mezben látnám...

Vodka február 23., 15:26

Szeretünk Kitty!!! A szíved-lelked kiteszed csapatért és a győzelemért, mindíg is ilyen voltál. Most viszont már rutinos, jó játékos vagy, higgyj magadban és NAGY JÁTÉKOS leszel!!!!

venkerti február 22., 19:17

Kitti mérkőzésről-mérkőzésre egyre jobb teljesítményt nyújt. Én bízom benne. Okos, ügyes kislány.

erdeij február 22., 15:17

Az első pillanattól nagyon szimpatikus volt nekem Kitti, és nem is okozott csalódást. Nagyon belevaló játékos.

Georges február 22., 13:17

" Az biztos, hogy legalább két pontot még kell szereznünk az alapszakaszban, s ezt meg is szerezzük!"
Nagyon drukkolok minden meccsen, hogy legalább ez teljesüljön!

nemtom február 22., 12:42

Közösség

Interjú

február 22., 12:12

Kudor Kitti: meghálálni a sok jót!

Kudor Kitti alig 16 évesen, a DVSC játékosaként mutatkozott be a felnőtt első osztályban, ám tiniként nem tudott megragadni a Lokiban. Derecske (Nyíradony), Hódmezővásárhely és Békéscsaba érintésével tért vissza az elmúlt nyáron, immáron rutinos játékosként, ám arra álmában sem gondolt, hogy néhány hónapon belül ő lesz a csapat egyik legidősebb játékosa. Tovább...

február 15., 22:38

A magyar női kézilabda nagy reménysége

Varsányi Nóra a LOKI női kézilabda csapatának jobbszélsője. Fiatal, gyors, gólerős, erőszakosan védekező, agilis szélső. Komplex játékos, tulajdonképpen minden olyat tud, ami kell ahhoz, hogy válogatott szélső legyen. Akár egy-két éven belül is. Rajta múlik. Tovább...

január 20., 16:26

Makray Balázs: Mindenkire számítunk!

Január 13. óta hivatalosan is Makray Balázs a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője. A csapattal kapcsolatos első benyomásairól faggattuk őt. Tovább...

január 18., 21:10

Makai Veronika lett december hónap játékosa

A DVSC-FÓRUM honlapján szavaztak a szurkolók az elmúlt év decemberének legjobb teljesítményt nyújtó játékosára. A legtöbb szavazatot Makai Veronika, a csapat fiatal kapusa kapta, akire hirtelen nagy teher szakadt. Élt a bizalommal. Tovább...

2011. december 6., 05:58

Tény: a hétméteres az, amit a bíró megad…

Nyugodtan kijelenthetjük, a DVSC női kézilabdacsapata volt ettől már kellemesebb helyzetben is. Elvándorló játékosok sora, égető anyagi gondok, amelyek erkölcsileg is mételyezik a gárdát. Mondják, a múlt, a név kötelez. Hogyan látja a jövőt Gellén András? Tovább...