DVSC logó

2010. november 13., 22:47

Közel voltunk a sikerhez!

Újra nagyot küzdöttek a lányok, s bár végül két góllal nyert a Hypo NÖ, szégyenkezésre semmi okunk!

Jól küzdöttünk és bizonyos szakaszokban jól játszottunk, de a legfontosabb szakaszokban elkövettünk olyan hibákat, amelyek megpecsételték a sorsunkat. Ziccereket hibáztunk, hetest hagytunk ki, ezért vesztettünk. A Hypónál van egy-két klasszis, akik el tudnak dönteni egy ilyen meccset, nálunk a csapatmunka dominált, ám az a plusz, ami a végjátékban a győzelmet jelenthette volna, hiányzott. Az első meccs után nem gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani, de a Hypónak most hosszabb volt a kispadja. Kevesen voltunk, a taktikai lehetőségeink mind támadásban, mind védekezésben korlátozottak voltak. Abban azonban biztos vagyok, hogy a BL-meccsek még hasznunkra válnak a bajnokságban. Nagyon örülök, hogy olyan csapat edzője lehetek, amit egy ilyen fantasztikus szurkolótábor biztat!

Mindezt Köstner Vilmos mondta, alig néhány perccel a Hypo NÖ-DVSC-Korvex BL-csoportmeccs után. Azután a meccs után, amelyen (hasonlóan a többi elvesztett találkozónkhoz, megvolt az esélyünk a sikerre, ám apróságok miatt nem sikerült. Remek első félidőt produkált a csapat, csak egy góllal vezetett a Hypo a szünetben, s bár a második játékrész elején megléptek a vendéglátók, egy remek 8-3-as sorozattal sikerült a fordítás. Ám hiába tombolt a fantasztikus debreceni szurkolótábor, újra a Hypo percei következtek, s bár a végjátékban még felcsillant a remény, a kétgólos Hypo-siker azt jelenti, hogy számunkra (legalábbis erre a szezonra) véget ért a BL-kaland. Megmutattuk magunkat Európának, nem vallottunk szégyent, s bizony többre is vihettük volna, ha nem hiányzik szinte az egész sorozatban több kulcsjátékosunk

Hypo NÖ (osztrák) - DVSC-Korvex 28-26 (15–14)

Maria Enzersdorf, 800 néző. V: C. Bonaventura, J. Bonaventura (franciák)

HYPO: Sanko - NASCIMENTO 7 (3), Cararo 5, Matuschkowitz 2, Goricanec 2, ROTIS-NAGY 7, Plach. Csere: PEDERSEN (kapus), Piedade, LÉRÁNT 5, Dedic, Ivancok

DVSC: TRIFFA – Csáki 1, BOGNÁR B. 7 (3), Hornyák D. 3, Szabó V. 4, BULATH 5 (1), KAZAI 4. Csere: Kiss É. (kapus), Sopronyi 2, Karalyos

Az eredmény alakulása. 5. p.: 3-3. 8. p.: 3-5. 12. p.: 7-6. 16. p.: 8-10. 23. p.: 11-13. 33. p.: 18-14. 39. p.: 19-18. 47. p.: 21-22. 51. p.: 25-22. 56. p.: 27-24. 59. p.: 27-26

Kiállítások: 6, ill. 4 perc

Hétméteresek: 5/3, ill. 5/4

BA

3 hozzászólás

Jelentkezz be a hozzászóláshoz!
(Vagy regisztrálj!)



erdeij!
Teljesen egyetértek,ha ezen a meccsen a Loki teljes csapattal tudott volna kiállni,ma ünnepelnénk egy győztes meccset!
Sok volt a hiba,magunkat vertük meg,de a küzdés az maximális volt,amiért dicséret illeti a lányokat!

sanyesz 2010. november 15., 16:48

Most még ennyire futja. A sérültekkel kiegészülve, a fiatalok beépítésével lassan- lassan előbbre fogunk jutni. A szándék, a nekifeszülés dícséretes volt. Reménykedésünk nem alaptalan.

erdeij 2010. november 14., 07:45

Nagyot küzdött a csapat. Kevesen voltunk- ennyi.. Akki ma pályán volt annak csak gratula.... Köszönjük, hogy BL meccsen Bécsben lehettünk:)

loki60 2010. november 14., 01:25

Közösség

Tudósítás

május 18., 19:58

Elfogytunk a végére

Hiába vezettünk a második félidő derekán négy góllal, a végére elfogytak a belső emberek, nyert a Fehérvár. Tovább...

május 12., 20:31

Elátkozott hetesek

Hét góllal nyert a Veszprém, ám lehetett volna jóval szorosabb is. Tovább...

május 5., 20:04

Nem a mi napunk volt

A Vác végig vezetve nyert a Hódosban, nekünk csak felvillanásaink voltak. Tovább...

április 28., 20:23

Pontot szereztünk, pontot hagytunk Vácon

A rájátszás eddigi legjobb produkciójával ért el döntetlent a DVSC-Fórum Vácon, igaz az egy pontból kettő is lehetett volna. Tovább...

április 21., 20:37

Szünet után ment jobban

Gyenge első félidő után remek második 30 percet produkált a DVSC-Fórum Székesfehérváron, ám nem tudta ledolgozni hátrányát. Tovább...