DVSC logó

február 5., 10:55

Komáromi Ákos: Ki kell beszélni a problémákat!

Komáromi Ákos a DVSC históriájának legsikeresebb edzője, ő dirigálta többek között az 1987-es bajnokcsapatot is. Honlapunk látogatói kíváncsiak voltak, hogy mi a mesteredző véleménye a csapat jelenlegi helyzetéről, hiszen több évtizedes munkálkodása során ő is többször volt hasonlóan nehéz szituációban.

„Elöljáróban le szeretném szögezni, hogy csak azért adom közre véleményemet, mert a DVSC szurkolói kérték, így szeretett klubom honlapján elmondom azt, amit egyébként csak családi körben szoktam - kezdte Komáromi Ákos. - Valóban nem könnyű a helyzet, hiszen sürget az idő, nehéz feladatok várnak a csapatra. Egy ilyen sorozat közben a taktikai, technikai, fizikai fejlesztés szinte megoldhatatlan, ezért úgy vélem lélektani oldalról kell megközelíteni a problémák kezelését. Most természetesen kívülálló vagyok, de a több mint negyven éves tapasztalatom alapján úgy látom, hogy a csapat lelkileg nincs együtt, ezt bizonyítja a gyenge védekezés is. Mi is sokszor voltunk padlón, s ilyenkor csak az segített, ha őszintén átbeszéltük a problémákat. Mindezt természetesen szűk körben, tehát négyszemközt, kisebb csoportokban, vagy úgy, hogy az egész csapat jelen van, de ami a leglényegesebb: ezek a beszélgetések nem tartoznak a külvilágra! A megoldás kulcsa tehát a gondok kibeszélése, ha mindenki megfelelően kritikus, és egyben önkritikus, elfogadja, hogy a másik nem személyeskedik, hanem jót akar, akkor megvan a problémák gyökere, s ez egyben a kibontakozás alapja, ezzel jelentős teljesítményjavulást lehet elérni. Ez nem mindig pontokban mutatkozik meg, de a szurkolók mindenképpen észreveszik. Azt még egyszer hangsúlyozni szeretném, hogy mindez nem tartozik a külvilágra, a külvilág felé az eredmények minősítenek egy csapatot!

BA

Egyéb

augusztus 31., 15:56

Szurkolói ankét pénteken

Szeptember 3-án, a Veszprém elleni pénteki bajnoki rajt után szurkolói ankétot tartunk a Hódos lelátóján. Tovább...

július 13., 12:11

Dán, lengyel és szerb ellenfél

Ma délelőtt Bécsben kisorsolták a női BL-selejtező selejtezőcsoportjainak beosztását. A DVSC-Korvex dán, lengyel és szerb ellenféllel küzd a főtáblára jutásért Tovább...

június 15., 09:47

Handball: rezümé egyhetednél

Sietek gyorsan kijelenteni, nem vagyok sem szakember, sem szakértő. Szeretem a női kézilabdát, imádom a LOKI női kézilabdacsapatát. 1987 óta várok arra, hogy újra bajnokok legyünk. Átéltem számos nagy csatát. Nem vagyok vezérszurkoló, nem vagyok hangos ember, de a szívem az övéké. Tovább...

június 9., 18:11

A góltotó nyertesei

Az elmúlt napokban megtörtént a góltotó utolsó nyereményének sorsolása is. A jól tippelő és szerencsés nyertesek már korábban értesültek a nyereményükről. Tovább...

május 19., 20:02

Elmarad a mai meccs

Hiába indult el már délelőtt a DVSC-Korvex együttese az M1-es autópályán kialakult közlekedési káosz miatt nem érkezett meg időben Südstadtba, így a ma estére tervezett, Ausztria elleni edzőmeccs elmarad. Tovább...

május 17., 16:32

kézi.hu: Fehérvárra került az 1 millió

Az Arany Ászok kézilabda szurkolók körében meghirdetett játékában a Fehérvár szurkolói voltak a legaktívabbak, és nyertek csapatuknak 1.000.000 forint támogatást. A csapat a nyereményt az Arany Ászok rájátszás utolsó, Dunaújváros ellen játszott mérkőzése előtt vette át. Tovább...

április 26., 00:06

Triffa Ágnes válaszol

Triffa Ágnes válaszolt a fórum olvasói által feltett kérdésekre. Tovább...

április 10., 14:02

Az év legfontosabb időszaka következik!

Vasárnap elkezdődik a Váci NKSE-DVSC-Korvex párharc a döntőért. Debreceni oldalon elszántan készülnek a csatára. Tovább...

március 12., 22:12

Segítsünk 1902 plüssállattal!

A Loki Szurkolók Egyesülete - a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoport kiemelten közhasznú Egyesület kérésének eleget téve - plüssállat-gyűjtést szervez. Tovább...

március 11., 11:01

Holnap okosabbak leszünk

Az már biztos, hogy a címvédő Győr, a DVSC-Korvex, a Vác és a Békéscsaba küzd majd az érmekért a női bajnokság rájátszásában. Ám a sorrendből csak egy biztos, az ETO rajtolhat majd a legkedvezőbb pozícióból. Tovább...