DVSC logó

2010. szeptember 8., 08:36

Kezdődik a nagy menetelés

Ma este háromnegyed hétkor Békéscsabán nehéz sorozat első állomásához érkezik a DVSC-Korvex: 12 nap alatt hat meccset játszik a csapat.

Az ezüstérmes látogat a negyedik helyezetthez, így nem csoda, hogy felfokozott érdeklődés kíséri a keleti rangadót, a Sportklub is élőben közvetíti a meccset. A viharsarki kirándulás előtt Köstner Vilmossal beszélgettünk.

– Nehezen indult a Veszprém elleni nyitány, de végül megszerezte a csapat a két pontot.

– A remekül játszó veszprémi csapaton kívül az első mérkőzés okozta bizonyítási vágy volt a legfőbb ellenfelünk a nyitányon. Azóta megnéztem a meccs felvételét, s látszott, hogy nagyon akart a csapat, ám több hiba is csúszott a játékunkba, főként a gyorsindításoknál, de előfordult, hogy átlövőink túlvállalták magukat.

– Szerdai ellenfelünk, a Békéscsaba vereséggel kezdte a bajnokságot. Debreceni szempontból jó vagy rossz előjel a lila-fehérek székesfehérvári botlása?

– A lányoknak is azt mondtam, hogy mindenkinek a saját lelkiállapotával kell foglalkoznia. Egy jól felkészített csapatra ez nem lehet hatással, márpedig a Békéscsaba jól felkészített csapat. Fehérváron játékuknak éppen az az eleme mondott csődöt, aminek az elmúlt időszakban a sikereiket köszönhették, hiszen a védekezésük nem volt elég hatékony. Ezen biztos, hogy tudnak változtatni, s az is valószínű, hogy saját közönségük előtt bizonyítani akarják, hogy véletlen volt a botlás.

– Szóval nem lesz könnyű.

– Akkor sem lett volna könnyű dolgunk, ha nyer a Csaba Fehérváron. Ez a párosítás mindig rangadó, függetlenül a két csapat helyezésétől, így volt ez a kilencvenes években, s így van most is.

– A viharsarki fellépés egy nagy sorozat első állomása lesz, hiszen jövő vasárnapig hat meccs vár a Lokira. Bírni fogják a lányok?

– Arra készültünk egész nyáron, hogy bírják! Egy ilyen sorozatban nincs könnyű feladat, ilyenkor még az a meccs is nehéz lehet, ami egyébként egyszerűnek tűnik. Mégis azt mondom, hogy pont jó időben vár ránk ez a széria, hiszen a nyári felkészülés óta még nem telt el annyi idő, hogy elfáradjon a társaság.

BA

Szólj hozzá elsőként!

Jelentkezz be a hozzászóláshoz!
(Vagy regisztrálj!)



Közösség

Beharangozó

február 1., 19:54

Üzenet egy új generációnak

"Egy csapat vagyunk. Ha egy küzd, mind küzdünk. Ha egy győz, mindenki győz, nem?". Olyan ez a mostani LOKI, mint Carter edző tanítványai voltak. Soha ne változzatok meg! Igaz történet. Tovább...

február 1., 19:31

Nagy skalpra várva!

Csütörtökön 18 órakor újabb hatalmas élmény vár a DVSC ifjú csapatát támogató szurkolókra. Ezúttal a Veszprém lesz az ellenfél, a reményeink szerint zsúfolásig telt Hódosban. Tovább...

január 29., 22:22

Várunk Téged!

A DVSC-FÓRUM női kézilabdacsapata csütörtökön este a Veszprém csapatát fogadja. A mérkőzés esélyese a válogatottak sorát felvonultató vendégcsapat, ám a LOKI szenzációs szurkolótábora előtt sokan megremegtek már.... Tovább...

január 27., 12:27

Rangadóra hangolva

Szombaton este hatkor Békéscsabán lép pályára a DVSC-Fórum. A hazai csapat az esélyesebb, ám ez teherrel is jár. Tovább...

január 24., 09:50

Hosszú utazás, nehéz kupacsata előtt a csapat

Szerdán 18 órakor Mohácson lép pályára a DVSC-Fórum együttese, a tét a legjobb nyolc közé jutás a Magyar Kupában. Tovább...

Góltotó | 19 tipp
Tippelj és nyerj!
Bm. Mar Sagunto – DVSC-Fórum

Részletek »