DVSC logó

2010. augusztus 24., 15:06

Készülnek a fiatalok is (II. rész)

A DVSC-Korvex utánpótláscsapatai is készülnek a 2010/11-es szezonra. Sorozatunkban a fiatalok életét próbáljuk meg nyomon követni, másodikként az NB I-es serdülő bajnokságban szereplő együttesről olvashatnak.

A csapat július 19-én kezdte meg a felkészülést Győrvári Viktor irányításával. A játékosok végig hazai környezetben gyakoroltak, s összesen már több mint félszáz edzés van a hátuk mögött.

„Csak jót mondhatok a lányokról, hiszen remek hozzáállással, zokszó nélkül végezték el a kőkemény nyári munkát - dicsérte tanítványait Győrvári Viktor. - Szerencsénk is volt, hiszen a komolyabb sérülések elkerültek minket, így mindenki megfelelő állapotban várhatja a jövő pénteki bajnoki rajtot.”

A csapat a legutóbbi szezonban a nyílt serdülő bajnokságban szereplő együttesre épül, ehhez a kerethez érkezett a nyáron hét játékos a Debreceni Sportcentrum SI-től. A cél a négy közé kerülés az NB I-es bajnokságban, s a fiatalok ezen kívül szerepelnek a felnőtt megyei bajnokságban is.

A DVSC-KORVEX NB I-ES SERDÜLŐCSAPATÁNAK NÉVSORA:

JUHÁSZ JUDIT, SOM ILDIKÓ, SEPRÉNYI DÓRA, PÁL DORINA, MIKULA DÓRA, GELLÉRT EMESE, BAKONSZEGI TÍMEA, LUDMAN EMESE, BODÓ SÁRA, BAKOS ZSUZSANNA, VAD LILLA, KISS ORSOLYA, KELEMEN DÓRA, BESSENYEY LILLA

CSŐSZ TEKLA, BEREGSZÁSZI DÓRA, BEREGSZÁSZI FANNI.

EDZŐ: GYŐRVÁRI VIKTOR

BA

Szólj hozzá elsőként!

Jelentkezz be a hozzászóláshoz!
(Vagy regisztrálj!)



Közösség

Utánpótlás

2011. május 15., 22:54

OSB: A Loki kiütötte a Fradit, és második lett

A Debrecenben zajló hatcsapatos serdülő országos bajnoki döntőben a DVSC női kézilabdacsapata a második helyet szerezte meg azok után, hogy tönkreverte a Ferencvárost. Tovább...

2010. december 20., 22:24

Utánpótláscsapataink évzáró vacsoráján jártunk

A DVSC-KORVEX női kézilabdacsapatának utánpótláscsapatai ma este jó hangulatú évzáró vacsorán értékelték a 2010/2011-es bajnokság őszi szezonját. A fiatal kézilabdások az évbúcsúztatót megelőzően megtekintették a LOKI új, impozáns kézilabdacsarnokát, amely a debreceni női kézilabda-akadémia jövőjét döntően fogja meghatározni. Tovább...

2010. augusztus 30., 22:16

Sikeresen kezdték a szezont a serdülők

A DVSC serdülő csapata hat hét kemény felkészülés után a Nagyhegyes ellen lépett pályára a megyei felnőtt bajnokság első fordulójában. A felkészülés alatt keményen dolgoztak a lányok, de megérte, ugyanis szombat délután 24:18 arányban nyertek. Tovább...

2010. augusztus 24., 15:06

Készülnek a fiatalok is (II. rész)

A DVSC-Korvex utánpótláscsapatai is készülnek a 2010/11-es szezonra. Sorozatunkban a fiatalok életét próbáljuk meg nyomon követni, másodikként az NB I-es serdülő bajnokságban szereplő együttesről olvashatnak. Tovább...

2010. augusztus 13., 14:01

Ifisiker a CELL-kupán

A DVSC-Korvex ifjúsági csapatának sikerével zárult a veszprémi CELL-kupa, a debreceni lányok százszázalékos teljesítménnyel végeztek az élen, míg a Loki serdülői ötödikek lettek. Tovább...

Góltotó | 19 tipp
Jön a következő góltotóforduló!
Bm. Mar Sagunto – DVSC-Fórum

Részletek »