Sokat gondolkoztam az Ő szerepvállalásán. Mi motiválja? Miért csinálja? A kézilabda szeretete? A LOKI szeretete? Titkon a megtérülésben, a busás haszonban reménykedik? Netán a sporttörténelembe szeretne egy kicsit bevonulni? A hazai média még nem értékeli őt. Aki meg írt róla, az bár ne tette volna – semmit, de semmit nem értett meg belőle. De vajon mit értünk mi belőle? S mit szól fanatizmusához a családja, a környezete? Kérdéseimmel a személyiségét szerettem volna megérteni. Bemutatni nektek azt az embert, aki hét évet áldoz életéből, pénzéből – nekünk.

A gyökerek, avagy a múlt kötelez?

– Mielőtt belemerülnénk a kézilabdába, ismerjük meg a múltadat. Biztos vagyok benne, hogy nem Debrecenben, hanem egy kis faluban születtél. Tévedek?

– Debrecenben születtem, mindig is itt éltem. Ha messzi utakra kelek, pár nap múlva már hiányzik Debrecen. Városom nélkül nem tudnék létezni. Itt is fogok meghalni.

– Szüleid mivel foglalkoztak? Vagyonos emberek voltak? Sportszerető család a tiéd?

– Kétkezi munkások voltak, napról-napra éltünk. Szüleimet nem igazából érdekelte a sport.

– Figyeltem, néhány írásodban így írtad: MAGYARORSZÁG. A hazánk iránti átlagon felüli tisztelet, meg az érzés, ami a háttérben feszül meg benned, miből fakad?

– 1982-ben kaptam az első piros útlevelemet, azóta járom a Kárpát-medencét. Szememet mindig nyitva tartottam, nem csak néztem, hanem sokat is láttam! Azok, akik hasonló utat tettek meg, csak így írhatják: MAGYARORSZÁG!

– Mit jelent neked a "HAZA" szó? Ma, amikor az EU tagállama vagyunk, szerinted egységesebbek, összefogóbbak a határon innen és azon túl élő magyar emberek?

– A "Hazádnak rendületlenűl Légy híve, oh magyar" sorból a "RENDÜLETLENÜL" a legfontosabb, mivel az megkérdőjelezhetetlen, hogy mindenki híve hazájának úgy általánosságban, főleg a jobb időkben. A HAZA a minden, bár vannak, akik elhagyják vagy megcsalják. Szerintem az EU-ban egyre rosszabb a magyarság helyzete, olyat még elképzelni sem tudtam volna pár évvel ezelőtt, hogy magyar beszédért pénzbüntetést szabjanak ki, mint most a tótoknál.

– Platini "kukásmellényt" húzott magára, ezzel demonstrált a rasszizmus ellen. De amikor Dunaszerdahelyen magyar szurkolókat vertek, akkor nem tiltakozott, s az EU is becsukta szemét! Az EU nem oldja meg a határon túli magyarok helyzetét, pedig csak azokat a kisebbségi jogokat kellene szorgalmazni és megkövetelni most is, amit Trianonban önként vállaltak a megszálló hatalmak. Remélem, az euróövezet lassan bekövetkező felbomlása után megérem az egész EU összeomlását is.

– Kicsiny határon túli falvakban jársz-kelsz. Mi érdekel bennük? Hogy magyarok, hogy segítségre szorulnak, hogy szegények?

– Az érdekel, hogy miként tud fennmaradni egy közösség úgy, hogy a halálos ítéletet már régen kimondták rájuk. Nagyon érdekes ilyen helyeken a templom, a temető, egy-egy emlékmű, minden, ami magyarságlétüket bizonyítja. A szegénység általános, s egyre kevesebb gyerek születik.

– Mennyire vagy vallásos? Mit jelent neked Isten? Beszélsz erről is?

– Istenben hiszek, s mint ember megkaptam a szabad akaratot, hogy eldöntsem, hogy a jót, avagy a rosszat cselekedjem. Én próbálok jóra törekedni annak ellenére, hogy ez egyesekben ellenérzést szül.

A vállalkozó üzletember és a kézilabda

– Érdekelne, hogy mi a véleménye a családodnak a kézilabdás szerepvállalásodról?

– Gyermekeim szeretik a kézilabdás nyüzsit, az anyukáik már nem igazán értik.

– A vagyonodról számos elképzelés született. Voltál maffiózó, szerencsejáték-gépező. Mindenféle feltételezések láttak napvilágot, de az igazságot kevesen tudják. Hogy jutottál erre a szintre?

– 1988. augusztus 16-án mentem be a munkakönyvemért a nyomdába. Azóta nem dolgoztam másnak. Csak valuta/deviza üzlettel foglalkoztam, árfolyammal kelek, fekszem. Az agyam teljesen ráállt az árfolyammozgásokra, nélkülük nem tudnék meglenni.

– Egy M.A. nevű újságíró – bár a neve tényleg érdektelen – mosolygó képpel írta a Népszabadságban: brávó, itt a bátor debreceni szittya-kuruc magyar! Egy végtelenül irritáló, primitív hangvételű cikk. Megviselt?

– Nagyon örültem neki! Visszajelzést kaptam, hogy tényleg jól dolgozom! Gusztustalan volt az egész, de mindenki szabadon elmondhatja/leírhatja véleményét. Persze kicsi hiányérzetem azért volt, mert ez az újságíró az MTK-szurkolók soproni zászlóbontásáról nem írt hasonló hangnemben, de talán legközelebb...

– Emberek, akik fittyet hánynak arra, hogy Te a saját pénzedet teszed be a csapatba. Emberek, akiket nem érdekel, hogy a magyar fiatalok képzése, menedzselése miért fontos. S miért baj a magyarságtudat?

– Nem baj a magyarságtudat, azoknak okoz problémát, akik más országok érdekeit képviselik. Azt szeretném, hogy a következő 1000 évet is itt éljék unokáink, akkor pedig elkerülhetetlen a pozitív diszkrimináció, amiben a magyar fiatalokat kell részesíteni.

– A rovásírásról is kellene beszélnünk. Fontos ez az életedben? S miért kell, hogy egy LOKI-játékos hátán ez legyen olvasható?

– A fontosabb rész elöl van! 2009. április harmadikától van a csajok mezén az a 8x8 cm, ami piros-fehér-zöldben Magyarország, benne Nap-Hold-Csillagok. Számomra ebben van benne minden, amiről már beszélgettünk. Kevesen tudják, hogy ez dacból került fel a csajokra! Talán minden komoly szurkolói csoportnak van Magyarország-drapija, amire évekig rendőrségi pecsét kellett, hogy lelátóra vihessék a fiúk. A debrecenin volt egy-egy sor "így volt..." "...így lesz" felirattal. A cenzorok csak úgy pecsételtek, hogy az "...így lesz" letakarásra került. Ezen nagyon felháborodtam, mivel a legkisebb temető bejáratánál is kint van az a felirat, hogy "feltámadunk", pedig temetnek ateistákat, kommunistákat is, akik nem hisznek ebben, mégsem kell letakarni ezeket a táblákat. Hogy miért kell a szurkolók hitét letakarni, azt abszolút nem értettem! Megígértem a fiúknak, hogy ha Magyarország nem lehet a lelátón, akkor én beviszem a pályára! Másfél év alatt sikerült...

– A rovásírást különböző korokban tűzzel-vassal irtották, most itt szaladgálnak vele lányaink. Ha itt akarunk még sokáig maradni a Kárpát-medencében, akkor a múltunkból mindent ápolni, gondozni kell, s megőrizni azt, ami megkülönböztet azoktól, akik csak átszállójegyet váltottak ide.

– Miért írsz a fórumba tulajdonosként? Fontosnak tartod, hogy meggyőzz embereket? Van valami pedagógia abban, hogy mindenkinek próbálod elmondani a véleményedet?

– Egyesek szerint ciki, amit csinálok. Ciki még olvasni is, mivel más tulajdonosoktól, vezetőktől, játékvezetőktől, netán szövetségi emberektől hallani, hogy ők igazán nem olvasták, csak szóltak nekik, hogy ezt meg ezt a "felháborító" dolgot írtam. Akkor pedig valaki csak elolvasta... Nekem ez az alap, hogy elmondom véleményemet, amivel nem feltétlenül muszáj mindenkinek egyetérteni. Viszont az eddigi egy évem alatt mindenben engem igazolt az idő.

Eddigi kérdéseimmel próbáltam megértetni többségi tulajdonosunk magánéletét, egyéniségét, csak azért, hogy némi magyarázatot kapjatok arra, miért nem olyan Ő, mint egy "rendes" csapattulajdonos. Innentől kezdve csak a kézilabdával foglalkozunk: a régi nagyokkal, s a mai kedvencekkel.

A DVSC, a női kézilabdacsapat és a mítosz

– Térjünk át a kézire. Melyik meccsen voltál először, s hány éve? Hogyan lettél kézilabda-szurkoló?

– Én még láttam a Dózsát az aszfalton, csajok meccsén először 1981 januárjában voltam. Akkor városbajnoki és Napló-kupa meccsek mentek télen minden szombaton, vasárnap, reggeltől estig. Abban az évben éppen csak sikerült az NB1-ben maradni. 1981 decemberében jött Tóth Ildi, aki akkor volt 21 éves és gyönyörű, onnantól kezdve nem tudtam egy meccset sem kihagyni.

– Melyik volt a legemlékezetesebb: a bajnoki cím, az első kupagyőzelem, vagy ezután a címvédés?

– Nekem az 1987-es bajnoki cím, bár a két EHF-kupa győzelem is örökre emlékezetes marad számomra.

– Emlékszel, hol ünnepelted a 87-es bajnoki címet? Gondoltad volna akkor, hogy vagy negyed évszázadot kell várni a következő bajnokcsapatra?

– A lelátón ünnepeltem, nem voltam azok közt, akik a pályán pezsgőben fürödtek. A következő évben Jeddi Manyival erősödtünk, akkor azt gondoltam, hogy évekig mi leszünk a bajnokok, de aztán mindig megelőzött valamelyik csapat. Remélem, nem kell negyedszázadot várnom, elég lenne 23 és fél év is...

– Emlékszel, hol ültél a Viborg elleni hazai döntőn? Szurkolóként dolgoztad fel könnyebben a kudarcot, vagy most tulajdonosként?

– Ez a beugrató kérdés! Három elvesztett kupadöntő után Viborgban "csak" 3 góllal kaptunk ki. Mindenki annyira akarta az itthoni győzelmet, s a negyedik döntőn először játszhattuk a visszavágót itthon. Olyan feszültség volt a lelátón, hogy az egész meccsen mindenki állva szurkolt! Se előtte, se azóta nem volt ilyen! Talán majd jövő májusban... Szurkolóként nehezebben viseltem a vereséget. Decemberben Dunaújvárosban Baranyai Tóni majdnem rosszul lett mellettem, én rezzenéstelen arccal vettem tudomásul a megalázó vereséget. Most ilyenkor tudom, hogy eszközeim vannak a cselekvésre, s élek is ezekkel!

– Szurkolóként ki volt a legkedvesebb játékosod? Melyik edző állt a legközelebb a szívedhez?

– TÓTH ILDI! Így, csupa nagybetűvel! Ákos bácsi hosszú és kitartó munkával alkotott bajnokcsapatot!

– Hogy érzed, vannak a városban ma ellendrukkereid? Van, aki azt szeretné, ha megbuknál?

– Hogyne! Egyes körök nem adtak 3 hónapot se a bukásomig, mégis itt vagyok, s a vállalt célt teljesítettem az első évre! Szép játék a kézilabda...

– Belecsöppentél egy olyan kézivilágba, ami a kezdőknek számos buktatót is rejt magában. Sikerült beépülni a rendszerbe?

– Nem csak a kezdőknek rejt buktatókat. Nem épültem bele a rendszerbe, nem is akarok! Soha! Soha! Soha!

Miért veszünk egy női kézilabdacsapatot?

– Vettél egy kézilabdacsapatot. Ilyen egyszerű? Hogyan határoztad el, hogy neked éppen egy női kézicsapat, s éppen a LOKI kell?

– Semelyik más csapat nem kellett volna, még akkor sem, ha nyereségem lett volna belőle. Ez egy olyan lehetőség volt, amire sosem számítottam. Jött a semmiből, szinte egyik pillanatról a másikra kaptam meg a Lokit, nem is adom ki a kezemből még jó sokáig...

– Mi a jobb: szurkolónak lenni tehetetlenül vagy tehetős tulajdonosként szurkolni?

– A második! Azért, mert ha kikapunk, vagy rossz irányba megyünk, akkor is van eszköz a kezemben a módosításra. Szurkolóként tényleg sokszor átéltem a tehetetlenséget.

– Az egyik győri fórumozónak feltettem a kérdést: az Ő csapatvezetőjük hány forintot tesz be a kasszába? A kérdés hátterében természetesen ez a gondolatom volt: őszintén, vajon hányan élnek ma a kézilabdából, s hányan a kézilabdának?

– A győri csapatvezető nem tulajdonos, csak egy alkalmazott, akit jól megfizetnek húszegynéhány éves kapcsolatrendszeréért! Ma nagyon sokan és jól élnek a kézilabdából, a kézilabdáért már jóval kevesebben. A gazdasági válság fokozódásával sokan pofára fognak esni, de legalább tisztul ez a zavaros világ!

– Mit gondolsz, valamikor ki tudod venni a befektetett pénzed? A játékoseladás, jegybevétel, marketing mellett van lehetőség a befektetett pénz visszaáramlására? Meg lehet élni a kézilabdából?

– Soha! Én biztosan nem tudnék megélni a kézilabdából...

– Azt hiszem, itt az idő, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba: miért nem szereted a légiósokat? Miért nem szeretnéd, ha külföldi játékos is lenne csapatunkban? Az EU-ban vagyunk, jönnek-mennek a játékosok. Nem szélmalomharc ez?

– Utalva a riport elejére, azt szeretném, ha ezer év múlva is lenne Magyarország, s pont ugyanitt lenne, a Kárpát-medencében. Én azzal tudok ehhez hozzájárulni, hogy magyar fiataloknak adok lehetőséget, magyarokat fizetek meg, akik talán a pénzükből magyar termékeket vesznek. Rajtunk soha senki sem segített, tehát magunkon kell segíteni. Mindenkinek így kellene gondolkozni, s akkor szép jövő elé néznénk! Nem szélmalomharc, mivel az ellenkezőjét senki sem tudja rám kényszeríteni! Az EU-t egy ártérre épített vályogháznak látom. A csíksomlyói István, a király előadás kapcsán mondta Bródy János (és ezzel megtagadta 30 év dalszövegeit), hogy "az EU azért jó, mert a román miniszterelnök szabadon ünnepelheti Erdély elcsatolását Budapesten, viszont Csíksomlyón szabadon mehet az István, a király." Úgy látom, hogy ránk kényszerítenek minden megaláztatást, de nekünk csak valami alamizsnát löknek cserébe. Nem kérek ebből az EU-ból!

– Szurkolóként érkeztél, s nem kevés pénzt fektetsz a csapatba. Felvetődik a kérdés: mi motivál? "Csak a LOKI"?

– Bajnokcsapatot akarok, nem adom alább! Olyan erős lenyomatot akarok ezen a 7 éven hagyni, hogy még 77 év múlva is megemlegessék!

Őszintén Botondról, aztán lezárjuk a témát

– Botit "megörökölted". Az első időszakban úgy tűnt, harmonikus a kapcsolatotok, megy minden a maga útján. Mikor érezted, hogy valami nagy baj van?

– A "kicsi" bajt már ősszel is éreztem, mert szenvedve, kínlódva győztünk. Messze nem olyan volt a játék, mint amilyen lehetett volna. Eljött a Karácsony, s Boti december 25-re egy, 26-ra két edzést tett. A lányok tiltakoztak, legalább az ünnep első napját szerették volna szeretteik körében tölteni. Én sajnos nem szóltam bele. Még kettőt edzettünk ezen kívül a dunaújvárosi meccsig, ők ezen időszak alatt egyet, Radulovics egyet sem. Otthon zabálták a bejglit, ennek ellenére lealáztak minket! Onnantól kezdve egyre nagyobb lett a feszültség a csapat és az edző között, ami szűk két hónap alatt a váláshoz vezetett.

– Botond nem beszélt a válás okairól. Aztán egyszer csak beregisztrált, s a fórumban nehezményezett egy-két nyilatkozatodat. Szerinte Ő azt mondta, ezzel a játékosállománnyal az első hely nem érhető el, nyilván a második igen. Mi az igazság?

– Boti azt mondta, hogy "talán túlzott elvárás ezzel a csapattal szemben a második hely", bár szerinte ő nem mondott ilyet. Most már mindegy, ezüstérmesek lettünk, így vagy úgy, megcsináltuk!

– Úgy érzem, maradt benne tüske, nem számított szerintem a korai búcsúra. Nem lehetett volna felfüggeszteni a felmentését a Podgoricai nagy meccs után?

– Nem, mert a fél keret most nem lenne itt, játékosokért szaladgálhatnánk. Biztosan maradt benne tüske, de ilyen az edzősors! Anyagilag nem hoztuk hátrányos helyzetbe, mert még július elején is kap majd fizetést, de utána már tényleg teljesen elválnak útjaink.

– Haragudtál rá, amiért ilyen helyzetbe hozott? Hiszen 14 kész játékos állt rendelkezésére, s nem haladt előre.

– Miért haragudtam volna? Én tanultam a helyzetből.

– Döntésedben hány százalék volt saját, mennyi a játékosok véleménye, s befolyásoltak-e az ismerősök, barátok?

– 100% az enyém!

S akkor újra jött Köstner Vilmos

– Úgy emlékszem, az volt a tulajdonosok kérése belépésedkor, hogy Köstner Vilmos ne kapjon szerepet. Aztán az első dolgod volt magad mellé venni. Szerinted miért nem örültek sokan az Ő szerepvállalásának?

– Nem kérés volt, hanem írásos diktátum a politika részéről! Én nagyon makacs ember vagyok, erre csak úgy tudtam reagálni, hogy csak azért is! Mások személyes ellentétei nem érdekelnek, s nem tűrőm, hogy az én eredményességem rovására játsszák egyesek a haragszomrádot!

– Nyilván volt egy-két beszélgetésed Vili bával, mielőtt hosszú távú szerződést kötöttetek. Mi volt az alap elképzelésed? Titkon gondoltad, hogy előbb-utóbb átadod neki ez első csapatot?

– Amikor leszerződött a LOKI-hoz, már akkor arról volt szó, hogy ha majd gatyába rázza az utánpótlást, úgy 2-3 év múlva átveszi az első csapatot. Kissé felgyorsultak az események...

– Milyennek tartod az első csapat játékosait szakmailag, emberileg, mentálisan? Jó szellemű a társaság? Nyíltak Veled mint vezetővel?

– Nagyon jó keretet sikerült összehozni, most már egyre kevesebb zavaró tényezőt kell orvosolni. Hogy nyíltak lennének velem? Egy-két játékos kivételével talán a hetedik év végére sem... Voltak érdekes élményeim, amit elraktároztam...

– Ifik, kicsik, picik... Beszélj kicsit róluk, akik a hátteret jelentik. Milyen a kiválasztás, a nevelési elv?

– A DSI-nél vannak az alapok, kiforrott játékosokat viszont mi csinálunk belőlük. A fiatalok a szívem csücskei! Ezen a téren még rengeteg feladatunk van!

– Szuggeráltad a játékosokba az ezüstérmet. Azért elárulod, volt idő, amikor magad sem igen bíztál benne?

– Hivatásban, munkában még minden sikerült nekem. Nagyon meglepődtem volna, ha most szakad meg ez a sorozatom. Az első perctől az utolsóig bíztam benne!

– Volt olyan, hogy egy idegenbeli meccs után megtaláltak az ellenfél szurkolói?

– Győrben zöld szurkolókkal fényképezkedtem, teljesen jó fejek voltak!

– Azt gondolom, a vállalt hét éved alatt nem csak a bajnoki cím, az első csapat sikeressége a cél, hanem az egyesületi struktúra kiépítése is a fő feladatod. Milyen DVSC-t szeretnél átadni majd az utókornak?

– Egy stabil lábakon álló, hosszú távra berendezkedett klubot, ahol szinte minden megy magától a legjobb úton! Vannak olyan csapatok, amelyek nagynak látszanak, a szivárvány minden színében tündökölnek, s majd kiderül róluk, hogy csak szappanbuborékok voltak! A mi csapatunk állandó harcban lesz az első helyért!

– S ha már itt tartunk, milyen érmeket, s hányat szeretnél? Van egyáltalán ilyen terv?

– Minél több aranyat AKAROK! Utálok második lenni! A csajoknak is mondtam, hogy csak úgy van értéke az idei ezüstnek, hogy ha ez egy lépcső a tavalyi bronz után, s egy fokozat a következő lépés előtt! Tavaly ilyenkor hozzám vágtak egy ultra-ezüst Avensist, az ezüst évben végig ezzel jártam. Amikor a Győr-meccs után nyakamba akasztották az ezüstérmet, az volt az első dolgom, hogy ezt az autót elajándékozzam. Nem szeretem az ezüst színű autókat...

– Munkád sikeressége – bármilyen energikus is vagy – csak egy jó szakmai csapattal együtt sikerülhet. Ezt sikerült kiépíteni?

– Biztosan bővülni fog a stáb, viszont ehhez a kezdeti évhez pont elég és megfelelő volt a csapat. Ahogy egyre jobbak és nagyobbak leszünk, úgy fog nőni a háttérmunkások kerete.

– Az utolsó kérdésem: összességében elégedett ember vagy? A pihenést vagy a jövő évi szezont várod jobban?

– Elégedett vagyok, mert céljaimat mindig elértem. Folyamatosan dolgozom, de közben a kikapcsolódást nem nélkülözhetem. Nyáron felkeresek néhány – számomra – ismeretlen helyet, aztán jöhet a szezon! Történelmet fogunk írni, szurkolóink sok felejthetetlen nagy csatával lesznek gazdagabbak!

Kőkemény mondatokat olvashattunk. Belecsöppentünk András világába, az ő szemüvegén keresztül próbálhattuk megnézni egy kicsit a világot. Ezen a szemüvegen keresztül nagyon élesen lehetett látni. Ha levesszük, megint sok a homály, pislognunk is kell, hogy kitisztuljon minden.

Azt gondolom, jó kezekben van a csapatunk. Karakteres, határozott vezetőt ismerhettünk meg, aki azért teszi jól a dolgát, mert szereti azt, amit csinál. Nem az a típus, aki összeállítja a csapatot az öltözőben, mert ő a tulajdonos, neki mindent lehet. Tiszteli munkatársait, támaszkodik rájuk, ezzel integrálja az erőket. Én optimista vagyok a jövőt illetően.

Köszönöm az őszinte válaszokat, s annyit ígérhetek, egy esztendő múlva megint megpróbálunk belenézni a valóságba e szemüvegen keresztül. Talán látunk egy bajnokcsapatot. De ha nem, csak egy nagyon jó, stabil LOKI-t, az se lesz baj. El fog jönni az az aranyérem, előbb-utóbb.

Bagi Tibor
(handball)