DVSC logó

2010. március 6., 16:28

Felülmúlt minket a Vác

A rossz kezdés rányomta a bélyegét az egész mérkőzésre, az elején összeszedett hátrány ledolgozásáért dolgoztunk - eredménytelenül.

Hat perc, négy kihagyott ziccer. Ilyen startot egyetlen csapat sem engedhet meg magának, főként nem a remek formában levő Vác otthonában. A kihagyott lehetőségek pedig ezen a meccsen duplán számítottak a vendéglátók ugyanis könnyű gólokat szereztek indulásból, azaz felállt fal ellen hiába tűnt stabilnak a védekezés, az ellenfél lerohanásai rendre góllal zárultak, 6-1-re elhúzott Németh András együttese. A csapatot végig kitartóan bíztató debreceni szurkolók segítségével sikerült visszakapaszkodni, ám az egyenlítés közelében mindig közbejött valami. Általában a szezonban már többször tapasztalt önsorsrontó bakikkal segítettük az ellenfelet, igaz néhány kritikus szituációban a játékvezetők is tévedtek a kárunkra. Ezzel együtt önámítás lenne a NEXON-feliratú sárga trikóban ténykedő urak nyakába varrni a vereséget, hiszen magunk is sokat tettünk érte. Pedig akadt néhány pillanat, amikor meg lehetett volna fogni az egyébként egységes, remekül összerakott csapatnak tűnő Vácot. Sajnos nem sikerült, mert ezen a szombaton nem akadt igazi vezéregyéniség a csapatnak, míg a másik oldalon többen is átlagon felüli produkcióval rukkoltak elő. A Vác 37-30-ra nyerte a rangadót, s ezzel közel került az alapszakasz második helyéhez, de még a Loki is elérheti a rájátszás szempontjából kedvező pozíciót.

VÁCI NKSE-DVSC-KORVEX 37-30 (19-12)

Vác 1000 néző. V: Andorka, Hucker.

VÁC: HERR – Baross, TEMES 8, FARKAS 3, UHRAKOVÁ 6, TÓTH T. 11 (6), VASZARI 7. Csere: Juhász E. (kapus), Bagócsi, Borkowska, Klivinyi 2, Laki, Mezei, Barján. Edző: Németh András.

DVSC: Triffa – Csáki 4, BORBÁS 3, Bulath 4, Szabó V. 2, Bogdanovics 3, Juhász G. 3. Csere: Kiss É. (kapus), Lovric, Bognár B. 5 (3), Hornyák D. 3, Kazai 1, Slakta 2. Edző: Köstner Vilmos.

Az eredmény alakulása. 8. p..: 6-1. 15. p.: 10-7. 25. p.: 17-9. 33. p.: 22-13. 39. p.: 25-20. 46. p.: 27-23. 52. p.: 33-24.

Kiáállítások: 6, ill. 10 perc.

Hétméteresek: 7/6, ill. 3/3.

MESTERMÉRLEG

Németh András: – Végig a mi elképzelésünk érvényesült. A legfontosabb, hogy céljaink elérése után is sikeréhesek maradtunk. Bizonyítottuk, hogy az élmezőnyben a helyünk.

Köstner Vilmos: – Megérdemelten nyert a Vác, jobban összedolgozott csapat. Rossz helyzetkihasználásunk meghatározta a pontok sorsát. Támadásban láttam biztató jeleket, amelyekre építeni lehet.

BA

Szólj hozzá elsőként!

Jelentkezz be a hozzászóláshoz!
(Vagy regisztrálj!)



Közösség

Tudósítás

február 2., 20:22

Majdnem sikerült…

Két góllal nyert a Veszprém, de akár fordított is lehetett volna a végeredmény. Rajtunk is múlt, de nem csak rajtunk… Tovább...

január 28., 19:37

Büszkék lehetünk a vesztesekre!

Hatalmas csatában kapott ki 28-27-re a DVSC-Fórum Békéscsabán, a fiatal Loki az utolsó másodpercig harcban volt a pontszerzésért. Nem sikerült, de ez volt az a meccs, amelyen a vesztes lehet büszkébb. Tovább...

január 25., 20:23

Magabiztos győzelem Mohácson

Egy pillanatig sem volt kétséges a továbbjutás, a DVSC-Fórum tíz góllal nyert a a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a jó erőkből álló Mohács otthonában. Tovább...

január 20., 19:55

Csak együtt sikerülhetett!

Ötgólos hátrányból felállva nyerte meg újabb hazai meccsét a DVSC-Fórum. A csapat ismét csodálatosan harcolt, a közönség pedig belehajszolta a sikerbe a lányokat. Tovább...

január 14., 19:25

Csak az elején volt okunk örömre

Jól kezdett Dunaújvárosban a fiatal debreceni csapat, ám az első félidő derekán átvették a vezetést a hazaiak és végül magabiztosan nyertek 42-32-re. Tovább...

Góltotó | 16 tipp
Itt a következő góltotóforduló!
Bm. Mar Sagunto – DVSC-Fórum

Részletek »