DVSC logó

2010. március 19., 20:12

Felpörgetve

Szoros első húsz perc után beindult a gépezet, száguldott a Lokomotív Újvárosban, s ennek 16 gólos siker lett a vége.

„Jól dolgoztak a lányok, úgy érzem jól fogunk játszani” – mondta Köstner Vilmos még a mérkőzés előtt. S lőn! Persze nem volt könnyű, hiszen a 16 gólos különbség ellenére sokáig jól játszott a Dunaújváros, az első játékrész derekáig volt miért izgulnunk. Igaz, már ekkor is látszott, hogy sokkal dinamikusabb a DVSC-Korvex, s ez a különbség egyre inkább tükröződött a játék képén. Úgy játszottak a lányok, ahogy azt a szurkolótábor régen várja, s mindez biztató a közelgő rájátszás előtt, mint ahogy néhány játékos formajavulása is bizakodásra adhat okot.

DUNAÚJVÁROSI NKSE-DVSC KORVEX 25-41 (17-19)

Dunaújváros, 400 néző. V: Kékes Cs., Kékes P.

DUNAÚJVÁROS: Győri - Balogh B., RADULOVICS 6 (3), Gáspár, Sári 1, FERLING 9, Nagy I. 2. Cs: Pisák (kapus), Takács F. 1, Takács D. 3, Erdősi 3. Edző: Rapatyi Tamás

DVSC: Triffa - CSÁKI 5, BULATH 5, Bognár B. 3 (2), Borbás, Bogdanovics 4, JUHÁSZ G. 4. Cs: KISS É. (kapus), Hornyák D. 2, Mörtel 4 (3), LOVRIC 5, SZABÓ V. 5, Kazai 2, Slakta 2. Edző. Köstner Vilmos

Az eredmény alakulása. 13. p.. 5-6. 20. p.: 12-11. 24. p.: 14-17. 40. p.: 19-29. 46. p.: 21-31

Kiállítások: 6, ill. 16 perc

Hétméteresek: 4/3, ill. 6/5

MESTERMÉRLEG

Rapatyi Tamás: – A rémálmokat gyorsan el kell felejteni.

Köstner Vilmos: – Szoros első húsz perc után jó védekezésünknek, és kombinatív támadójátékunknak köszönhetően magabiztos győzelmet arattunk.

BA

Szólj hozzá elsőként!

Jelentkezz be a hozzászóláshoz!
(Vagy regisztrálj!)



Közösség

Tudósítás

május 18., 19:58

Elfogytunk a végére

Hiába vezettünk a második félidő derekán négy góllal, a végére elfogytak a belső emberek, nyert a Fehérvár. Tovább...

május 12., 20:31

Elátkozott hetesek

Hét góllal nyert a Veszprém, ám lehetett volna jóval szorosabb is. Tovább...

május 5., 20:04

Nem a mi napunk volt

A Vác végig vezetve nyert a Hódosban, nekünk csak felvillanásaink voltak. Tovább...

április 28., 20:23

Pontot szereztünk, pontot hagytunk Vácon

A rájátszás eddigi legjobb produkciójával ért el döntetlent a DVSC-Fórum Vácon, igaz az egy pontból kettő is lehetett volna. Tovább...

április 21., 20:37

Szünet után ment jobban

Gyenge első félidő után remek második 30 percet produkált a DVSC-Fórum Székesfehérváron, ám nem tudta ledolgozni hátrányát. Tovább...