Mörtel Renáta, Borbás Rita és Bulath Anita biztosan távozik, remélem, a többiekkel meg tudok egyezni – de ha öten maradnak, már elégedett leszek. A távozók helyett újak jönnek: kell egy kapus, meg egy magas, erős, védekezésben is használható átlövő. Most vannak, akik csak védekeznek vagy csak támadnak, így pedig pénzkidobás megtartani őket teljes fizetésért.

Az érintettek ezt aligha úgy élik meg, hogy ők csak fél játékosok…

Ha azonos poszton két embert tartunk, akik közül egy csak védekezik, egy meg támad, akkor a kettejük pénzéből már egy klasszist is meg tudunk fizetni. És figyelni kell a játékosok egészségi állapotát is, mert száz éve nem történt olyan, hogy egy kézilabdázó táppénzre menjen, szerződés szerint a teljes fizetését kapja akkor is, ha hónapokig nem játszik…

Az utóbbi hetek felfordulása, gondolom, nem tett jót az alkupozíciójának az igazolásoknál.

Én nem vagyok híve a problémák szőnyeg alá söprésének, de ami mostanában nálunk történt, az már a másik véglet, talán túlreagáltam például Bulath Anita esetét. De rosszulesett, hogy ő, aki korábban a kispadról, sérülten is űzte-hajtotta a társait, most egy munkanapján ment el aláírni egy másik csapathoz, és még a pólójukat is felvette. Érzelmileg érintett meg a dolog, mert nekem nagyon fontosak a jelképek. Szerintem ez erkölcsi kérdés.

Létezik ilyesmi a profi sportban?

Számomra igen, bár a világ nem így működik. Nekem még az is szemet szúr, hogy egy klubrendezvényre kékben vagy zöldben jönnek a játékosok, vagy egy edzésen korábbi csapataik pólóját, nadrágját viselik – ha én profi játékos lennék, a saját klubom színeit hordanám. De ezek a lányok már más rendszerben nőttek fel, és ezt valahol nekem is meg kellene értenem – csak nehezen megy.

Nem ez a felfogásbeli különbség okozza a sok konfliktust?

Lehet. De én sosem voltam sportvezető, amit most csinálok, azt sosem gyakoroltam. Sokszor simulékonyabbnak kellene lennem, de rengetegszer érzelmi alapon döntök. Pedig inkább hátra kellene lépnem az első vonalbeli harcból, ahová szegény Baranyai Tóni, a szakosztályvezetőnk halála óta kerültem. Biztosan előrébb tartanánk a szerződéshosszabbításokkal, ha még köztünk lenne, mert ő afféle villámhárítóként működött köztem és a csapat között, nagyon értett a játékosok nyelvén. Szeretnénk is a közeljövőben egy szakemberre bízni ezt a feladatot. De már most is folyamatosan tárgyalunk olyan játékosokkal, akiket szeretnénk megszerezni.

Külföldiekkel is?

Igen, hadd örömködjenek a többi csapat szurkolói az interneten.

Érdeklik a fórumozók?

Persze, jól felbosszantom magam a beírásokon. De most már igyekszem visszafogni magam. Mindig a saját hibáimból tanultam életem során, és most is igyekszem változtatni – aztán persze ha helyzet van, megint nehezen állom majd meg, hogy megszólaljak. Mindig megkapom a magamét amúgy is, ha mást nem, lefasisztáznak olyanok, akiknek már egy nyolcszor nyolc centis Nagy-Magyarország kép meg a rovásírás is fáj. Pedig ha akartam volna, olyan mezt is csináltathattam volna, amin Székelyföld meg a horvát tengerpart összeér a lányok hátán…

A korábban kitűzött „száz százalék magyar” jelszót ettől függetlenül nem fogja tudni tartani, ha jól értem.

Megpróbáltam, de a játékosok nem mérték fel a dolog jelentőségét. Pedig azt vártam volna, hogy kettőzött erővel harcoljanak, hogy megmutassák, hogy a magyar kézilabdázók idegenlégiósok nélkül is sokat érnek.

Ez megint olyasminek tűnik, ami csak önnek fontos.

Mit csináljak? A játékosokat az érdekli, hogy minél többet kihozzanak a karrierjükből, minél többet keressenek, amíg tart a pályafutásuk. Sokaknak még a szakmai kihívás sem számít, elmennek gyengébb csapatokhoz is, miközben mi biztos nemzetközi kupaindulók vagyunk.

Jó, de a játékosok nem a klubjuk sikeréből élnek, hanem a fizetésükből.

De a fizetéshez teljesítményt kellene produkálniuk, ehhez képest nekem még egy játékos sem mondta azt, hogy a pénze megemeléséért cserébe ő többet nyújtana. Talán azt gondolják, hogy ha volt pénzem felépíteni egy csarnokot az utánpótláscsapatoknak, akkor kinyithatom a pénztárcámat az ő kedvükért is.

Nem szélmalomharc ez? Elvégre amíg a legtöbb játékos talál magának másik csapatot, ahol jobban megfizetik, nem fog teljesítményarányos fizetésért aláírni.

Azért nincs annyi gazdag csapat.

De akkor is alkalmazkodnia kell a körülményekhez.

Miért? Csak saját magammal kell elszámolnom. Hosszú távra tervezek, ezért építtettem a csarnokot is. Egyszer a Győrt is elkaphatjuk, a gyengébb is bármikor legyőzheti a jobbat, és én szeretnék ott lenni egy ilyen pillanatban.

Ehhez nem kellene többet befektetnie?

Felesleges volna. A Győr kivételével mindenkit magunk mögé kellene utasítanunk a kétszázmillió forint körüli költségvetéssel, amivel a BL-ben is helyt tudnánk állni. Ha még ötven- vagy nyolcvanmillió forintot elköltenék, csak kidobott pénz lenne, az ETO-hoz semmivel sem kerülnénk közelebb. Ha lenne egy, az Audihoz hasonló nagy szponzorunk, akkor is csak a BL-ben jutnánk mondjuk a nyolc közé, de a Győr elleni sikerre akkor sem lenne garancia. Szóval jó így, ahogy vagyunk, bár ha légiósokat hozunk, akkor így is növelnünk kell majd a költségvetést. Egy nagyon erős sort szeretnék, és melléjük fiatalokat, kiegészítő embereket.

BÁLINT MÁTYÁS

Forrás: Nemzeti Sport