DVSC logó

január 14., 19:25

Csak az elején volt okunk örömre

Jól kezdett Dunaújvárosban a fiatal debreceni csapat, ám az első félidő derekán átvették a vezetést a hazaiak és végül magabiztosan nyertek 42-32-re.

Mintha a legszebb álmunk vált volna valóra az első percekben: 3-0-ra vezettünk, s bár kapaszkodtak az újvárosiak 9-7-es Loki előnynél sem volt okunk az aggodalomra. Működött a védekezés – ekkor még –, Dakos Noémi pedig egyszerűen megállíthatatlan volt. Aztán teljesen váratlanul széthullott a DVSC máskor oly acélos fala, az újvárosiak tetszés szerint kerültek ziccerbe, sokszor került kiszolgáltatott helyzetbe Makai Veronika. Hiába játszott Dakos Noémi mellett Siska Pálma is remekül, ezúttal ketten maradtak gólfelelősök. Ráadásul a Dunaújváros egy 7-0-ás rohammal fordított, szünetre hatgólosra növelte az előnyét (21-15).

A folytatásban sem sok babér termett a mieinknek, némi vigasz, hogy Pálma lőtte a meccs legszebb gólját, 42-32-re nyert a Dunaújváros, újfent kiderült, hogy a fiatal Loki csak kőkemény védekezéssel lehet eredményes, s ezúttal éppen ez hiányzott.

DUNAÚJVÁROS-DVSC-FÓRUM 42-32 (21-15)

Dunaújváros, 400 néző. V: Andorka, Hucker

DUNAÚJVÁROS: Víg - Hosszu 4, GÁSPÁR 2, JÓKAI 7 (2), Takács D. 2, FERLING 7, ERDŐSI 7. Cs: Pisák (kapus), Gera 2, Sári 2, Berta 2, Vadász 1, Takács L. 5, Sánta 1. Edző: Gulyás István

DEBRECEN: Makai - Varsányi 1, Slakta, Karalyos 2, DAKOS 11 (3), SISKA 11 (2), Szilágyi Á. 1. Cs: Illés-Sütő J. (kapus), Kudor 3, Bálint 2, Karnik Sz., Bohus-Karnik M. 1, Pál, Horváth Cs., Láng, Som. Edző: Köstner Vilmos

Az eredmény alakulása: 2. p.: 0-3. 12. p.: 6-8. 16. p.: 10-9. 28. p.: 20-13. 42. p.: 27-20. 47. p.: 33-22. 54. p.: 39-27.

Kiállítások: 6, ill. 2 perc

Hétméteresek: 2/2, ill. 5/5

MESTERMÉRLEG

Gulyás István: – Senki ne gondolja, hogy gyenge csapat a Debrecen – ha félvállról veszik őket, igen veszélyesek. Örülök az újabb győzelmünknek.

Köstner Vilmos: – Csapatunkból ma sajnos csak ketten játszottak NB I-es szinten. Ez kevés ahhoz, hogy mérkőzést nyerjünk.

BA

2 hozzászólás

Jelentkezz be a hozzászóláshoz!
(Vagy regisztrálj!)



Semmi baj! Ebbe a szezonban csak annyi dolgotok van, hogy benmaradjatok.Miközben szép lassan összecsiszolódtok, nagyon sok borsot fogtok a volt loki játékosokkal teli ellenfeleitek orra alá dörgölni! Hajrá Loki!!

Sansay január 15., 08:28

A két, karácsony után "eltűnt" játékossal mi a helyzet?

NimzoIndián január 14., 23:49

Közösség

Tudósítás

február 11., 20:17

Nekünk nyolc!

Különösebb statisztikai kutakodás nélkül kijelenthetjük, hogy a DVSC-Fórumnál fiatalabb átlagéletkorú csapat még soha nem jutott nyolc közé az európai kupákban. Tovább...

február 10., 20:23

Ez tényleg szép volt, lányok!

Végig vezetve, magabiztosan győzte le a DVSC-Fórum a spanyol BM Mar Saguntót a KEK-nyolcaddöntő párharc első mérkőzésén. Szombaton 18 órakor következik a visszavágó! Tovább...

február 2., 20:22

Majdnem sikerült…

Két góllal nyert a Veszprém, de akár fordított is lehetett volna a végeredmény. Rajtunk is múlt, de nem csak rajtunk… Tovább...

január 28., 19:37

Büszkék lehetünk a vesztesekre!

Hatalmas csatában kapott ki 28-27-re a DVSC-Fórum Békéscsabán, a fiatal Loki az utolsó másodpercig harcban volt a pontszerzésért. Nem sikerült, de ez volt az a meccs, amelyen a vesztes lehet büszkébb. Tovább...

január 25., 20:23

Magabiztos győzelem Mohácson

Egy pillanatig sem volt kétséges a továbbjutás, a DVSC-Fórum tíz góllal nyert a a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a jó erőkből álló Mohács otthonában. Tovább...

Góltotó | 34 tipp
Még nem tippeltél! (34 játékos már igen!)
DVSC-FÓRUM – FTC Rail Cargo Hungaria

Részletek »