DVSC logó

2010. június 8., 15:49

Bulath Anitát megműtötték

Székesfehérvár, a Fejér megyei Szent György kórház 317-es kórterme. Kora este, olyan negyed hét lehet, amikor belépünk a négyágyas szobába, ahol egyaránt sportolónők fekszenek, még az altatástól egy kissé kábultan.

Mindannyiukat hétfő délután műtötte meg dr. Abkarovits Géza, az országszerte ismert, de már a határokon túlról is egyre többször felkeresett sebész specialista.

Szóval a 317-es szoba, az ajtótól jobbra Bulath Anita, a DVSC-Korvex kézilabda-csapatának válogatott átlövője, aki köszönésünkre mosolyogva válaszolt, majd felült az ágyon.

– Azt pontosan nem tudom, hogy mennyi ideig tartott a műtétem, hiszen altattak, s miután felkeltettek, majd visszahoztak a kórterembe, egy kicsit itt is visszaaludtam. Mivel műtöttek? A jobb lábamnál, az Achillesemnél volt valami cisztaszerűség, ami már nagyon fájt a terhelések után, s meg kellett már szabadulnom tőle. De már jól is vagyok, szinte nem is fáj, csak minimálisan.

– Szeretnék már ma este a szüleimhez Ercsibe hazatérni, de ha még nem lehet, akkor holnap reggel. Azt még nem tudom, hogy a gyógyulási idő pontosan meddig tart, mert a doki folyamatosan operál, s majd csak később jön be hozzánk. Remélem, azért rövid idővel kell majd számolnom.

– Szóval pár napig a szüleimnél leszek, s ahogy már Triffa Ági is elmondta, onnan Csókakőre megyünk, ahol van egy vendégházunk. Elég sokan leszünk, de a pontos létszámot nem tudom, ám nagyon sokan megígérték, hogy eljönnek hozzánk – mondta Bulath Anita mosolyogva.

sportandmedia.com

Szólj hozzá elsőként!

Jelentkezz be a hozzászóláshoz!
(Vagy regisztrálj!)



Közösség

Sajtószemle

Tegnap, 13:06

Cívishír: Makray Balázs kezében a debreceni kézilabdázás jövője

Vérprofi vezetőt nevezett ki az önkormányzat a női kézisek élére. Makray Balázs nem tudja, hogy ki a Kiskunhalas balátlövője, de tudja, hogyan kell csapatot menedzselni. Tovább...

január 16., 14:05

A tízmillió forintos BL-jegy

Megosztotta a szurkolókat, s két és fél év alatt a mennyből majdnem a pokolba jutott. Gellén Andrást szerepvállalásakor Messiásként fogadták a DVSC női kézilabdacsapat élén, vezetésével a Loki régi fényében csillogva bajnoki és Magyar Kupa ezüstéremmel gazdagodott. Tovább...

január 12., 21:33

Teher alatt nő a Pálma, a Loki új bombázója

Siska Pálma, a kecses, szép mozgású átlövő is kezdőjátékossá avanzsált, miután rutinosabb társai olajra léptek a nagy pénzhiányban. A tökéletes alkatú kézilabdázót mindenről faggattuk, amiről csak lehetett. Cívishír-interjú. Tovább...

2011. december 22., 20:03

Debrecen városa a női kézilabda mellé áll

A Debreceni Sportcentrum Kft. megveszi Gellén András többségi tulajdonos üzletrészét a DVSC-Fórum női kézilabdacsapatot működtető gazdasági társaságban – jelentette be Kósa Lajos, a cívisváros polgármestere csütörtökön. Tovább...

2011. december 22., 19:59

Januárban dől el a Loki sorsa

A debreceni önkormányzat január 22-én sorra kerülő képviselőtestületi ülésén születik végleges döntés a város nőikézilabda-csapatának ügyében. Tovább...

Góltotó | 19 tipp
Még nem tippeltél! (19 játékos már igen!)
Bm. Mar Sagunto – DVSC-Fórum

Részletek »