2010. február 19., 12:30
Szombaton 18 órakor a Hunnia KSK elleni hazai bajnokin debütál a kispadon Köstner Vilmos, aki korábban már kétszer is irányította a DVSC-t.
Ami a mieinket illeti, szerda óta Köstner Vilmos irányításával dolgozik az együttes, s a lányok hozzáállására nem lehet panasz. A péntek délelőtti gyakorlást kihagyta Kazai Anita, Csibe arca ugyanis egy begyulladt fog miatt alaposan feldagadt.
„Csak jót tudok mondani a játékosokról, elfogadták az új helyzetet és becsülettel készülnek a folytatásra - mondta Köstner Vilmos. - A szombati meccsen nem játszanak azok, akik kisebb sérüléssel bajlódnak, azaz valószínűleg nem lép pályára Kazai Anita, Bulath Anita és Borbás Rita. Csibe a fogával küszködik, Buli és Rita esetében pedig nem akarjuk kockáztatni, hogy rásérüljenek. Tiszteljük a Hunniát, hiszen sokat segítettek a magyar kézilabdának azzal, hogy nem léptek vissza, hanem a fiatalokkal végigcsinálják a szezont. Hiszem, hogy ezeknek a tehetségeknek jót tesz hosszú távon, hogy hozzászoknak az első osztály ritmusához. Célunk, hogy élvezzük a mérkőzést, hiszen ebben a helyzetben jót tehet a csapatnak egy olyan meccs, ahol nyugodtan játszhatnak, mérkőzéskörülmények között.”
Mivel a Hunniánál gyakorlatilag az ifjúsági csapat szerepel a felnőttek között is, így Köstner Vilmos videózás helyet az ifimeccs megtekintését tette kötelezővé játékosai számára.
Az ifjúságiak egyébként 16 órakor, míg a serdülők 14 órakor lépnek pályára a Hunnia korosztályos együttesei ellen.
BA
február 1., 19:54
"Egy csapat vagyunk. Ha egy küzd, mind küzdünk. Ha egy győz, mindenki győz, nem?". Olyan ez a mostani LOKI, mint Carter edző tanítványai voltak. Soha ne változzatok meg! Igaz történet. Tovább...
február 1., 19:31
Csütörtökön 18 órakor újabb hatalmas élmény vár a DVSC ifjú csapatát támogató szurkolókra. Ezúttal a Veszprém lesz az ellenfél, a reményeink szerint zsúfolásig telt Hódosban. Tovább...
január 29., 22:22
A DVSC-FÓRUM női kézilabdacsapata csütörtökön este a Veszprém csapatát fogadja. A mérkőzés esélyese a válogatottak sorát felvonultató vendégcsapat, ám a LOKI szenzációs szurkolótábora előtt sokan megremegtek már.... Tovább...
január 27., 12:27
Szombaton este hatkor Békéscsabán lép pályára a DVSC-Fórum. A hazai csapat az esélyesebb, ám ez teherrel is jár. Tovább...
január 24., 09:50
Szerdán 18 órakor Mohácson lép pályára a DVSC-Fórum együttese, a tét a legjobb nyolc közé jutás a Magyar Kupában. Tovább...