2010. május 1., 01:27
Vasárnap 12.15 órakor az Audi-ETO a Debrecen csapatát fogadja a női bajnokság két győzelemig tartó döntőjének első felvonásán.
"A szezon közbeni edzőváltás pozitív hatása érződik a debrecenieken, jól lehetett ezt látni a Vác elleni elődöntőn. Pályahátrányból tudták ugyanis két találkozón kiharcolni a fináléba kerülést, vagyis lendületben vannak, s sokkal határozottabb, karcosabb a hajdúsági gárda, mint korábban volt. Szerencsére úgy tűnik, a BL-elődöntőben elszenvedett vereség már nem érződik rajtunk, a Békéscsaba elleni idegenbeli találkozón meggyőzőek voltunk. Sokkal könnyedebben győztünk, mint az alapszakasz során. Persze ez már a múlt, most egy újabb feladat, újabb párharc vár ránk, de hazai fronton nem is lehet más a célunk, mint a címünk megvédése. Úgy érzem, jobbak vagyunk, mint a Debrecen, de ezt a pályán be is kell tudnunk bizonyítani" – mondta Konkoly Csaba, aki két sérültjére, Szegedi Orsolyára és Szölösi Patríciára nem számíthat.
kisalfold.hu
Forrás: kisalfold.hu
2011. október 7., 14:16
Élőben is élmény volt látni, felvételről is káprázatos volt, most egyben is megnézhetik Hornyák Dóra szerdai góljait. Tovább...
2010. május 1., 01:27
Vasárnap 12.15 órakor az Audi-ETO a Debrecen csapatát fogadja a női bajnokság két győzelemig tartó döntőjének első felvonásán. Tovább...
2010. április 25., 23:04
Az ETO női csapatának névadó főszponzora, az Audi Hungaria Motor Kft. elégedett a csapat eddigi szereplésével, s a kósza hírekkel ellentétben továbbra is a klub egyik fő támogatója kíván maradni. Tovább...
2010. április 21., 21:04
Németh András, a Vác szakvezetője szerint csapata részben azért nyújtott visszafogottabb teljesítményt Debrecenben, az Arany Ászok Liga elődöntőjének második mérkőzésén, mert válogatott játékosait kizsigerelték a Svédország elleni Eb-selejtezők. Tovább...
2009. november 20., 13:18
Az őszi szezonban tíz mérkőzés után 16 ponttal a második helyen áll a női kézilabda NB I-ben a Mondi-Békéscsabai Előre NKSE csapata. Az együttes szerepléséről Mátéfi Eszterrel, a lila-fehérek vezetőedzőjével beszélgettünk. Tovább...