DVSC logó

2010. január 25., 10:58

A legrosszabb lehetőséget kizárhatjuk

Pénteken a Békéscsaba elleni rangadó második félidejében sérült meg Mörtel Renáta térde. Pontos diagnózis még nincs, ám úgy tűnik, hogy a legrosszabb lehetőséget, a szalagszakadást kizárhatjuk.

Mörci a győztes meccs után a hétvégét a sérülés feltérképezésére szánta, többek között Győrben is járt, ahol Dr. Balogh Péter, a női válogatott keretorvosa is megvizsgálta.

„Balogh doktor szerint nincs elszakadva a szalag, s ez mindenképpen jó hír – mondta az átlövő hétfő délelőtt. – Az azonban elképzelhető, hogy beszakadt a hátsó porcom, ez esetben műtét, majd három-négy hetes rehabilitáció vár rám. Biztosat azonban csak az MRI-vizsgálat után tudunk. Már Debrecenben vagyok, most megyek Bazsó doktorhoz, aztán következik a már említett vizsgálat.”

BA

Szólj hozzá elsőként!

Jelentkezz be a hozzászóláshoz!
(Vagy regisztrálj!)



Közösség

Egyéb

január 19., 12:42

Diák- és nyugdíjasjegyet is lehet venni a meccsekre!

A pénteki, Kiskunhalas elleni bajnokira már diák- és nyugdíjasjegyet is lehet vásárolni. Tovább...

január 19., 12:36

A SZUD bíztató üzenete

Meglepetéssel szolgált a DVSC kézilabdázóinak az ország legjobb szurkolói csoportja. Tovább...

január 11., 13:50

Makray Balázs lesz az új ügyvezető

Ma délben a Városházán tartott sajtótájékoztatón jelentette be Kósa Lajos polgármester úr, hogy a város, mint többségi tulajdonos Makray Balázst kéri fel a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetőjének. Tovább...

2011. december 8., 18:59

A lányok jelezték: ÉL MÉG A LOKI!

Csütörtök délután Békéscsabán játszott edzőmeccset, s 25-23-ra nyert a DVSC-Fórum. Tovább...

2011. október 14., 12:38

Komoly erőfelmérő vár a csapatra

Szombaton, Veszprémben lép pályára a DVSC-Fórum, a bajnokságot a miénkhez hasonló célokkal kezdő házigazda ellen. Tovább...

Góltotó | 16 tipp
Tippelj és nyerj!
Bm. Mar Sagunto – DVSC-Fórum

Részletek »