DVSC logó

2011. szeptember 9., 11:52

A DVSC nem gyengült, hanem fiatalodott!

Kazai Anita úgy húz el a bal szélen, mint egy kecsesen suhanó gazella. Szakemberünk szerint, ha nem lenne ennyire belterjes a magyar női kézilabda, már rég a felnőtt válogatottban ontaná a gólokat. No de milyen lesz az új Loki? Cívishír-interjú!

– Tíz gólt vágtál idegenben a Szekszárdnak. Le a kalappal!

– Köszönöm, de sokkal fontosabb, hogy győzött a csapat, s így sikeres rajtot vettünk az új bajnoki idényben.

– Azért nem kell ennyire szerénykedni! Ez egyébként egyéni csúcsot jelent?

– Dobtam már egyszer tíz gólt egy bajnokin, csak nem nagyon emlékszem, mikor. Talán tavaly a Székesfehérvár ellen ment jól a gólszerzés, de lehet, hogy tévedek.

– Hidd el, a tízgólos meccseket észben tartani nem nagyképűség!

– Igyekszem majd megjegyezni, és remélem, hogy lesz mit.

– Most, hogy Juhász elment, felszabadultál?

– Nem voltam én görcsös addig sem. Dolgozott bennem az egészséges bizonyítási vágy, és ez így természetes. Egyébként most sem változott a helyzet, mert a posztomon Szilágyi Ági egy igazán tehetséges játékos, tehát ugyanúgy meg kell harcolnom a csapatba kerülésért, mint eddig.

– A Cívishír kézilabda-szakértője, volt ifi edződ, Boros Ferenc úgy fogalmazott: Kazai Anita a legjobb adottságú balszélső az országban, s ha nem lenne ennyire belterjes a magyar kézilabda, már rég a felnőtt válogatottban szerepelne.

– Köszönöm szépen a bókot, ez igazán megtisztelő. Azon vagyok, hogy meggyőzzem az új kapitányt.

– Csak Vérten Orsolyát kell kiszorítani…

– Ő egy nagyszerű játékos, aki már évek óta mind a Győr, mind a magyar válogatott húzóembere. Nekem még sokat kell bizonyítanom, hogy egy lapon emlegessenek vele. Remélem, egyszer majd sikerül.

– Kétszer akkorát tudsz ugrani, mint ő!

– Az lehet, de az még kevés.

– Sok fotó készült már rólad, amint úszol a levegőben, és a térded valahol az ellenfél fejénél van. Mekkora a súlypontemelkedésed?

– Pontos adatom nincs róla, de szerintem is elég nagyokat tudok ugrani, ami persze még kevés a kézilabdához, illetve az eredményes játékhoz. A lendületet, a dinamikát össze kell kötni a lövőtechnikával, ami korántsem egyszerű feladat. Hiába ugrik egy játékos hatalmasat, ha közben nem találja el a kaput.

– Aki tíz gólt lő egy meccsen, az csak összehangolta a dolgokat. Vagy gyenge volt az ellenfél?

– Nem lenne sportszerű, ha ilyet mondanék a szekszárdiakról, inkább úgy fogalmaznék, hogy mi voltunk kellően motiváltak, hiszen tudtuk, egy sikeres rajt meghatározhatja a folytatást. No meg Köstner Vilmos világosan és egyértelműen tudtunkra adta, hogy győzni kell. Nem mehettünk szembe az akaratával, illetve a papírformával.

– A nagy kérdés, ami a híveket foglalkoztatja: mennyit gyengült a csapat a nyáron?

– Szerintem nem gyengült, hanem fiatalodott. Kétségtelen, hogy sok nagy név ment el, olyan játékosok, akik meghatározó emberek voltak az elmúlt években, de helyükre igen tehetséges fiatalok érkeztek. Kívülről úgy tűnhet, hogy sokat gyengültünk, de remélem, hogy a pályán erre rácáfolunk.

– Este a Vác ellen meglátjuk!

– Csak egyetlen elfogadható eredmény van számomra: a győzelem, amihez természetesen közönségszórakoztató játék is párosul. Először lát bennünket tétmérkőzésen a közönség, ki kell szolgálni a nagyérdeműt.

– Olvastam a sportnapilapban a „szakma” várakozásait.

– Én is olvastam, még a legjobb négy közé sem várnak minket.

– Akkor most jön a női dac?

– Mondhatjuk úgy is. Lehet, hogy sokan nem számolnak velünk, de mi számolunk magunkkal. Szerintem ennek az idénynek a végén is a felsőházban kezdjük a rájátszást.

– Láttam a Facebookon, hogy markolsz egy nagy pecabotot egy vízparton. Halat is fogsz néha?

– Az csak véletlenül került a kezembe, egyáltalán nem vagyok pecás. Nekem az unalmas.

– Mi az élvezetes, izgalmas kikapcsolódás?

– Bandázni a csajokkal, akár csapattársakkal, akár „civilekkel”, beülni valahová beszélgetni, megvitatni az élet fontos dolgait.

– Például azt, hogy mikor igazolsz külföldre?

– Az nem téma. Tényleg. Nem is játszom a gondolattal. Nekem most itthon kell bizonyítanom.

– Az itthon az Debrecent és a DVSC-t jelenti, vagy esetleg más magyar csapatot is?

– Az itthon a DVSC-t és magyar válogatottat jelenti.

Cs. Bereczki Attila

Forrás: civishir.hu

3 hozzászólás

Jelentkezz be a hozzászóláshoz!
(Vagy regisztrálj!)



Nagyon szurkolok Neked, s rengeteg gólt szeretnék látni Tőled!
Hajrá!!!!!!!

sosi 2011. szeptember 9., 16:02

Szerintem meg először Juhászt, vagy Vinczét kell kiszoritani, hogy válogatott legyen és ez menni is fog neki.

dodo 2011. szeptember 9., 14:19

Sokan örülnénk, ha ebben az évben sikeresen teljesítenéd a Veled szembeni elvárásokat.

erdeij 2011. szeptember 9., 12:18

Közösség

Sajtószemle

február 16., 15:07

Nem csak a vészhelyzetben számítanak a Loki fiataljaira

Hónapok óta az ifiből és az NB I B-ből érkező tehetségek tartják életben a Lokit, nem is akárhogyan! A százszázalék fölött teljesítő tinik titkait Köstner Vilmos vezetőedzővel kutattuk. Cívishír-interjú. Tovább...

február 7., 13:06

Cívishír: Makray Balázs kezében a debreceni kézilabdázás jövője

Vérprofi vezetőt nevezett ki az önkormányzat a női kézisek élére. Makray Balázs nem tudja, hogy ki a Kiskunhalas balátlövője, de tudja, hogyan kell csapatot menedzselni. Tovább...

január 16., 14:05

A tízmillió forintos BL-jegy

Megosztotta a szurkolókat, s két és fél év alatt a mennyből majdnem a pokolba jutott. Gellén Andrást szerepvállalásakor Messiásként fogadták a DVSC női kézilabdacsapat élén, vezetésével a Loki régi fényében csillogva bajnoki és Magyar Kupa ezüstéremmel gazdagodott. Tovább...

január 12., 21:33

Teher alatt nő a Pálma, a Loki új bombázója

Siska Pálma, a kecses, szép mozgású átlövő is kezdőjátékossá avanzsált, miután rutinosabb társai olajra léptek a nagy pénzhiányban. A tökéletes alkatú kézilabdázót mindenről faggattuk, amiről csak lehetett. Cívishír-interjú. Tovább...

2011. december 22., 20:03

Debrecen városa a női kézilabda mellé áll

A Debreceni Sportcentrum Kft. megveszi Gellén András többségi tulajdonos üzletrészét a DVSC-Fórum női kézilabdacsapatot működtető gazdasági társaságban – jelentette be Kósa Lajos, a cívisváros polgármestere csütörtökön. Tovább...

Góltotó | 32 tipp
Itt a következő góltotóforduló!
DVSC-Fórum – Alcoa Fehérvár KC

Részletek »