DVSC logó

2010. január 14., 16:05

„A legjobb játékunkat kell nyújtani!”

Elég csak ránézni a honlapon működő visszaszámlálóra, s látszik, vészesen fogy az év első hazai meccséig hátralevő idő. Pénteken este fél hétkor az Alcoa FKC vendégeskedik a Hódosban.

Az elmúlt hetekben akadt gondja a fehérvári együttesnek, hiszen kapusuk, Pastrovics Melinda a Fradiba igazolt, míg Vincze Melinda és Krisztina Triscsuk sérüléssel bajlódott. A hírek szerint Vincze pályára léphet, Bakó Botond azonban a legerősebb Alcoa ellen készül.

„Mi arra készülünk, hogy a legjobb csapatuk ellen kell jól teljesítenünk - mondta a DVSC-Korvex vezetőedzője. - A legjobb játékunkat kell nyújtani, olyan produkciót, amely bármilyen Fehérvár ellen elég a sikerhez, mert egyértelműen a két pont megszerzése a célunk. Ellenfelünknek vannak jó játékosai, teljes csapattal bárkire veszélyesek lehetnek. Nagyon fontos, hogy nem szabad azzal foglalkoznunk, hogy kit tartanak esélyesebbnek, agresszívan, kemények kell kézilabdáznunk!”

A DVSC-Korvex keretéből mindenki egészségesen várja a pénteken 18.30-kor kezdődő meccset.

BA

Szólj hozzá elsőként!

Jelentkezz be a hozzászóláshoz!
(Vagy regisztrálj!)



Közösség

Beharangozó

Tegnap, 14:05

Kiri pénteken búcsúzik - de csak az élsporttól

A 2011/12-es szezontól és Király Annamáriától is elköszönhetnek pénteken a szurkolók. A rájátszás utolsó meccsén az Alcoa FKC vendégeskedik a Hódosban. Tovább...

május 12., 09:22

Eddig idegenben ment jobban

Ma 18 órakor Veszprémben utolsó idegenbeli meccsén lép pályára a rájátszásban a DVSC-Fórum csapata. Tovább...

május 4., 13:21

Az első győzelemért

Szombaton 18 órakor a Vác látogat a Hódosba. A Loki célja - az elmúlt heti idegenbeli döntetlen után - egyértelműen az első rájátszásbeli győzelem megszerzése. Tovább...

április 27., 20:01

Koncentrált játék kell a bravúrhoz

Két vereség után a Vác otthonában javíthat a DVSC-Fórum, ehhez koncentrált játékra van szükség. Tovább...

április 19., 19:56

Fehérváron javítana a csapat

Szombaton este hat órakor az Alcoa FKC ellen folytatja rájátszásbeli szereplését a DVSC-Fórum együttese. Tovább...

Góltotó | 32 tipp
Jön a következő góltotóforduló!
DVSC-Fórum – Alcoa Fehérvár KC

Részletek »