2011. május 27., 20:44
Néhány nap eltelt már a Győr elleni bajnoki döntő második mérkőzése óta, így kissé megkésve köszönöm meg a munkát a játékosok és segítőik közül azoknak, akik becsülettel végigdolgozták az évet.
Két ellenfelet kell megemlítenem, mindegyikkel öt tétmeccset játszottunk.
A Győr ellen a mérlegünk 5 vereség lett, talán egy hajszállal közelebb kerültünk hozzájuk, de a végeredmény teljesen az lett, mint az előző szezonban.
A Ferencváros lett a szó igaz értelmében a legnemesebb ellenfelünk, ki-ki meccseken gyakorlatilag összesített döntetlent produkáltunk egymás ellen, az utolsó hetespárbaj billentette felénk a mérleg nyelvét, amivel magunk mögé utasítottuk őket.
Nem volt kérdés, hogy a többi csapat csak a további helyekre futhat be.
A következő évben az várható, hogy a DVSC rövidebb kispaddal fog versenyezni, bár lesznek még érkező játékosok. A Ferencvárossal újabb nagy csatákat fogunk vívni, de az "aranyháromszög" feltörekvő csapatait mindenképpen a dobogó mögé kell utasítanunk!
Amennyiben lehetőségünk lesz rá, a BL-selejtezőt szeretnénk Debrecenben megrendezni. Hihetetlenül sűrű programmal indul az ősz, kérem szurkolóinkat, hogy ne lankadjanak!
Üdvözlettel:
Gellén András
A HAON-on megjelent hogy Kiri hazatér.Ez igaz? Itt még nem olvastam róla.A történelemben százszor bebizonyosodott , hogy idegen zsoldosok, akik csak a pénzért harcolnak , nem a hazáért , kevesebbet érnek , mint a hazafiak. A Lokin kívűl nem volt olyan , hogy csak hazai játékosokkal BL főtáblára kerüljön egy csapat és nem is lesz. A Fradiról meg annyit , hogy az volt az igazi csata , ott mutatta meg a Loki , hogy küzdeni tudásból jeles.
Gratulálok a lányoknak , a szakmai stábnak és a tulajdonosnak.
Az új hajnal már felvirradt!!!!!!!!!!!!!
2011. szeptember 21., 12:01
TAO – ez az a bűvös szó, aminek a lázában égtek a látványsportágak képviselői a múlt csütörtökig, mivel ez volt a pályázatok beadási határideje. Tovább...
2011. szeptember 8., 21:47
Szinte tegnap volt, hogy nyakunkba akasztották a 2010/11-es bajnokság ezüstérmét, s már itt is van az újabb pontvadászat első hazai meccse. Tovább...
2011. június 8., 22:09
Ma kézilabda ligaülés volt a Sportok Házában. Valamikor Tónival voltam egy hasonlón, most jártam ott másodjára. Meghívott vendég volt Vetési Iván Úr, az MKSZ elnökjelöltje. Tovább...
2011. május 29., 23:04
Ez elmúlt időkben folyamatosan nőtt adókötelezettségünk. Az EKHO-ra való átállás miatt a DVSC Kézilabda Kft 2010-es 200 milliós költségvetéséből 31 milliós, 18 jogcímen keletkezett adóbefizetésünk után a 2011/12-es szezonra 50-55 millió forint közteherrel számolunk. Tovább...